Cikk megosztása
Lassan, de biztosan élénkül Európában a sörturizmus, amely épp olyan vonzó lehet a téma iránt érdeklődők számára, mint a borvidékek, pincészetek meglátogatása. Vannak olyan országok, ahol már külön turisztikai programok foglalkoznak a kérdéssel.
A borturizmus évtizedek óta létező üzletág Franciaországban, vagy Olaszországban, de nálunk is számos nagyobb borászat rendelkezik már szállodával, étteremmel. Elég csak Villányra vagy Szekszárdra gondolnunk, ahol egyes pincészetek nagyszerűen kihasználva az EU-s, és különböző állami támogatásokat, komoly turisztikai tényezővé válhattak.
A szálláshellyel, és kidolgozott látogatói programmal rendelkező pincészetek könnyebben értékesítik a termékeiket és jóval ismertebbek a fogyasztók körében, illetve adott esetben az exportpiacokra is könnyebben eljutnak – és ez világszerte így van.
A madridi Brewers Forumon két órás beszélgetésen foglalkoztak a sörturizmus lehetőségeivel, felhívva a figyelmet arra, hogy Európában több mint 10 ezer sörfőzde működik, és némi ösztönzést követően a sörturizmusban is komoly lehetőségek lennének.
Ahol már működik
A koronavírus járvány előtt Dublinban, a Guinness Storehouseba évente 1,7 millió látogató érkezett – mondta a fúrumon Catherine Toolan, a Diageo Irish Brand Homes ügyvezetője. Ez a hatalmas tömeg pedig a város turizmusához is jelentősen hozzájárult. A járvány miatti lezárások és az elmaradó külföldi vendégek miatt most inkább a belföldiekre lőnek, és kulturális programokat visznek a Guinnesshez.
Belgiumban is régóta működik a sörturizmus, ami nem csoda, hiszen ott számtalan olyan kis főzde működik, amelyek jelentős történelmi múlttal rendelkeznek, és ezt szívesen meg is mutatják a vendégeknek. A turizmus további élénkítése érdekében indították el a Visit Flanders programot, amelyben Flandria főzdéit mutatják meg.
Mennyibe kerül?
Sajnos az infláció és a gyenge forint jelentsen befolyásolja a turizmus minden formáját, így a sörturizmusét is. Londonban – amelyet, Nagy-Britannia többi részéhez hasonlóan – jelentős pubkultúrája miatt is érdemes meglátogatni, a 2008-as pénzügyi válság óta több mint 70 százalékkal emelkedett egy korsó sör ár. A Financial Times szerint ma átlagosan 8 fontot (kb. 3600 forint) kell fizetni érte, de ennél jóval olcsóbban lehet hozzájutni az ország más vidékein, ahol nem érvényesül, hogy a fővárosban minden többe kerül. Az áremelkedés pedig még nem ért véget: várhatóan még drágább lesz az ital, mert az árpa is többe kerül – írja a Portfólió.
Belgium soha nem a kedvező árakról volt híres, de a londoni számok után már egyáltalán nem tűnik soknak a 6-9 eurós ár, persze attól függően, hogy melyik fajtájú sört választjuk. Egy egyszerűbb láger ára a töredéke egy quadrupel, vagy egy lambic sörének.
Csehországban, ahol ugyancsak jól látható a kocsma- és sörturizmus, szintén emelkedtek az árak az utóbbi időben. Egy korsó cseh sör Prágában elérheti a 60 koronát (kb. 950 Ft), vidéken, és egyszerűbb sörök esetén az ár kedvezőbb, de ha a cseh craft sörök közül kóstolgatunk, mélyebben kell a pénztárcába nyúlni.
A Pénzcentrum összeállításának készítői utána néztek a legnépszerűbb európai nyaralóhelyek árainak is. Eszerint Rovinjban egy sörért 1 400 forintnak megfelelő kunát kérnek el, ami nem sokkal több, mint tavaly. Olaszországban viszont jobban mennek fel az árak, míg Spanyolországban olcsóbb étterembe-sörözőbe járni.