A magas élelmiszeráraktól fél leginkább a magyarok túlnyomó része. Noha Magyarországon a sörök drágulása továbbra sem olyan drasztikus, mint más élelmiszeripari cikkeké, a hatás tagadhatatlan.
A magyar lakosság 96,3 százaléka úgy érzi, hogy a közeljövőben a magas élelmiszerárak lesznek a legnagyobb hatással az életükre. Ennél kevesebben – az Edenred Food Barométer adatai szerint – a válaszadók nagyjából háromnegyede tart az energiaáraktól, csaknem 42 százalékuk pedig az emelkedő utazási költségektől.
A kutatásban részt vevők túlnyomó többsége ráadásul az élelmiszerárak további emelkedésére számít. Érdekes adat az is, hogy az éttermi költségek emelkedésével a megkérdezetteknek csak valamivel több mint a fele számol. Ez az elemzés szerint arra is enged következtetni, hogy egy jelentps társadalmi réteg az emelkedő éttermi árak ellenére is vendéglátóhelyeken szeret(ne) étkezni.
Az infláció közben máshol is érezteti a hatását, és ez már látszik a Heineken eladásain is. A Bloomberg cikke szerint a holland sörgyártó az emelkedő nyersanyag- és energiaköltségek miatt emelt az árakon, a vásárlóerő pedig csökkenőben van, így a sörfogyasztás is visszaesett.
A cég közleményben jelezte, hogy elsősorban szeptember végén és október elején tapasztalták a kereslet mérséklődését Európa egyes részein. A sörgyártó profitja 2022 első kilenc hónapjában 29 százalékkal csökkent a 2021-es azonos időszakhoz képest. Így 2,2 milliárd euró volt. A cég egyelőre nem módosított az idei és a 2023-as növekedési előrejelzésén sem.