Koccintasz sörrel?! – magyar-e vagy?

Írta: Takács Vilmos

2018-09-17 | 07:25 Magazin

Fotó: Fortepan/Nagy Zita

Általánosan ismert közhely, hogy a magyarok a bort kedvelik (újabban esetleg a pálinkát), a németek pedig a sört. Ráadásul a legjobb út egyenesen a polkolba, hogyha sörrel koccintunk. Persze mi tudjuk, hogy ez nem igaz, Katona Csaba, az MTA történésze történelmi forrásokat mutat, amelyek árnyalják a képet.

Persze az alaptézis inkább úgy szokott elhangzani, hogy történelmi távlatokba helyezik: „eredetileg”, „régen az úgy volt”, „a régi szép időkben” ivott a magyar bort, a német pedig sört. Na, ennek az állításnak a megdöntéséről írt cikket Katona Csaba a Tempevölgy.hu történelmi folyóiratba.

A szerző egészen a századfordulóig kalauzol vissza minket, ahol a társadalmi és politikai helyzet nagyszerűen megágyazott ennek a mítosznak. Ám ha jobban megnézzük a történelmi forrásokat, azok remekül megmutatják, hol sántít az elmélet.

Amúgy te szoktál sörrel koccintani?

Ott van rögtön a „Sörrel nem koccintunk!” mondat, amely szintén egy, a szabadságharchoz köthető mítosz alapján épült be a közbeszédbe. A történet szerint az aradi 13 honvéd tábornok kivégzése után az osztrák tisztek sörrel koccintottak, ezért nem illik ezt tennie a magyaroknak. Ezt ugyan semmilyen hiteles történelmi forrás nem támasztja alá, a magyar folklórba azonban szépen beépült, és mára tulajdonképpen a kultúránk részévé vált.

Azt is szokás emlegetni, hogy a magyar földrajzi viszonyok mindig is a bortermelésnek kedveztek, és hagyományaink is leginkább a borhoz köthetők. Így joggal gondolhatnánk, hogy a magyarok nagy többsége is bort ivott a századfordulón. A számok azonban mást mondanak:

Az 1873-ban egyesült Pest, Buda és Óbuda településekből létrejött Budapesten az 1880-as népszámlálás még 122 000 németet jegyzett. Az 1910-es pedig már csak 45 000-et. Elmondható tehát, hogy harminc év alatt 33,4 százalékról 9 százalékra esett a magát német nemzetiségűnek vallók aránya.

Logikus, hogy ha a magyar kizárólag bort ivó nemzet lett volna, a németek pedig sörivók, akkor a sörfogyasztásnak drasztikusan kellett volna csökkennie Magyarországon. Bizonyára a városiasodás, illetve a polgárosodás, és a sorra nyíló sörfőzdék hatására ennek azonban az ellenkezője történt: nemhogy csökkent, hanem nőtt a sör fogyasztása Magyarországon.

Fotó: Fortepan/Bujdosó Géza

A XIX. század végére egyre inkább megerősödött a magyar söripar. Persze nem elhanyagolandó az a tény, hogy akkoriban törte derékba a magyar bortermelést a filoxéra megjelenése. A szőlőgyökértetű óriási csapást mért a magyar borászatra, teljes borvidékek tűntek el örökre.

A söripar pedig nyilván nem volt rest kihasználni a kialakult piaci rést. Így a XX. század első éveiben már 4 nagy sörfőzde működött a fővárosban. Jól mutatja a söripar felemelkedését, hogy az országban működő 90 sörgyár dacára, a fent említett 4 fővárosi óriás (név szerint: Dreher Antal Serfőzdéi Rt., Kőbányai Polgári Serfőző Rt., Budafoki Sörgyárak Rt. és az Első Magyar Részvényserfőzde Rt.) adta az ország sörtermelésének 90%-át. Valamint az a tény, hogy a filoxérának köszönhetően visszaeső bortermelés nem tudta tartani a versenyt, az egyre nagyobb kereslettel rendelkező söriparral szemben, ahhoz vezetett, hogy a magyar sörgyárak 15 év alatt megduplázták a legyártott sör mennyiségét.

Összességében tehát elmondható, hogy XIX.-XX. század fordulója körül, a filoxéra megjelenésével a magyarok nem csupán könnyedén megbarátkoztak a „németek italával”, de kitartóan meg is kedvelték azt, és előszeretettel fogyasztják a mai napig.