fbpx
Egyik nagy sörfőzde sem hagyta ki, hogy ezen a tavaszon, vagy nyár elején is adjon egy lökést a radler témának. Pedig a radler téma egyébként is nagyon forró.

A klasszikus, sörfesztiválnak mondott táncos-zenés hepajok idén nem sorjáznak majd a Balaton körül sem, hiszen nagy rendezvényt továbbra sem lehet tartani, de néhány sörben bővelkedő nap azért kinéz a tó környékén.

Szeptember 12-én, szombaton tartják a II. Magyar Házisörfőzők Versenyét budapesten, a Legenda Sörfőzde Centerben. A versenyre kilenc kategóriában lehet nevezni, íme a stílusok!

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint még néhány hónapot várni kell, hogy a külföldi vendégek visszatérjenek Budapestre. Ráfekszenek hát arra, hogy a magyarokat csábítsák a fővárosba.

Svédország egyik legnagyobb rocksztárja saját sört készített, amelyet heteken belül bemutatnak. Az ital a Svédország középső részén, Östersundban működő Jemtehed & Brandenél készül.

Először kaptak Michelin-csillagot szlovén éttermek: két csillagot a Hisa Franko, öt étterem pedig egy-egy csillagot, ráadásul Szlovéniában dolgozik a világ egyik legjobb női séfje is.

Havonta kerül be a nemzetközi médiába, hogy a brit pubok felére végzetes hatással lesznek a járvány okozta korlátozások. A kezdeti lelkesedést követően itthon sem érezni, hogy igazán beindult volna az élet, és erről leginkább a tulajdonképpen lenullázódott turizmus tehet.

Pivovar Proud néven nyit „fióksörfőzdét” a Pilsner Urquell Pilsenben. Az új kisüzem története még nagyon az elején tart, de ezerrel dolgoznak már a recepteken, és ha minden jól megy, már idén kóstolhatóak lesznek az első söreik!

A kijárási korlátozások alatt jelentősen nőtt a kiskereskedelemben eladott sör mennyisége. A Nielsen adatai szerint 110 millió üveg vagy doboz sört vettünk meg márciusban és áprilisban.

Az elmúlt öt évben először 2019-ben tudott enyhén emelkedni a világ sörtermelése. A BarthHaas jelentése a koronavírus okozta válság előtti időszak eredményeit foglalja össze. A legnagyobb sörtermelő Kína.

Képzeld csak el, mi történne, hogyha a BKV összeállna egy budapesti sörfőzdével, hogy limitált kiadású söröket főzzenek együtt a nyárra! Nos, ez csak a szereplői miatt tűnik tündérmesének!

Eddig nem látott megoldással, a kereskedelmi szereplők megkerülésével rendelhető néhány márka az AB Inbev portfóliójából a korlátozásokat ezekben a napokban lazító Belgiumban. A söróriás webshopja egyelőre kísérleti jelleggel működik.