Együttműködési megállapodást kötött a Borsodi Sörgyár és a Magyar Labdarúgó Szövetség. A szerződés aláírásával a Borsodi lett a futball-
válogatott hivatalos söre.
Hírek

A tökéletes söröspohár egyenes faló, illetve egyik oldalon kifelé, a másikon befelé görbülő. Az aszimmetrikus kialakításnak köszönhetően pedig állítólag mindennél jobban közvetíti a sör aromáit.

Legnépszerűbb termékének a nevét veszi fel a korábbi Yeast Side Sörfőzde. Az immár Superside nevű brand megtartja legfontosabb, korábbi söreit, miközben rákapcsolnak az új sörök főzésére is.

Egy sörsorozat kezdete lehet – írtuk a BGE Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar hallgatóinak első söréről, és valóban! Itt is a következő, egy ananászos milk stout!

Az alapítás 170. évfordulóját és az azóta is megaszakítás nélkül folyó termelést programsorozattal ünnepli idén a Dreher Sörgyárak. Eközben sosem látott fejlesztések zajlanak az üzemben.

Nagyon úgy tűnik, hogy sör egyre kevésbé. Tovább csökkent ugyanis Európa egyik legnagyobb sörpiaca, a német. De hová tűnnek az egykori sörvásárlók?

Idén februártól a magyar piacon is elérhető a világ egyik legismertebb sörmárkája, a Coors. A termék ráadásul Nagy-Britanniát leszámítva egyelőre csak nálunk kapható Európában.

Az Asahi Super Dry nagy terjeszkedésbe kezdett az elmúlt években. A cég globálisan tudott sokkal többet eladni tavaly a japán sörből, mint korábban.

A Brexit után sok gyártó csökkentette a Nagy-Britanniában forgalmazott söreinek alkoholtartalmát, hogy azok így kedvezőbb vámolás alá essenek. A brit kormány ezért hivatalosan is figyelmeztette a szurkolókat: nyáron a németországi fociebén az otthoniaknál erősebb sörökre kell számítsanak.

A boltokban már megjelentek a visszaváltó automaták, ám egyelőre senki sem használja azokat, hiszen nincsenek még forgalomban a megfelelő üvegek és dobozok. De már nem kell sokáig várni.