Mike James brit szakember lett a Dreher Sörgyárak vezérigazgatója augusztus 1-től, a pozíciót Békefi Gábor korábbi vezetőtől vette át, aki márciusban jelentette be, hogy visszavonul a vállalat éléről.
A Yoho Brewing olyan söröspoharat hozott forgalomba, amelyet szándékosan úgy terveztek, hogy csak lassan lehessen belőle inni. Két dolgot szeretnének ezzel elérni: hogy a fogyasztók az ízre koncentráljanak, és mérsékeljék az alkoholfogyasztást.
Áprilisi tréfának tűnhet, de akkor nagyon megkésett: Texasban a gagyi söröket azzal próbálják jobbá tenni, hogy megsózzák őket. De tényleg gazdagabb lesz az íz egy csipet sótól?
A cseheknél komoly hagyománnyal bír a tanksör, hiszen illatában, ízharmóniájában, szén-dioxid tartalmában és habtartósságában egyaránt egészen más fogyasztói élményt nyújt, mint a sima csapolt, pláne a dobozos vagy üveges változat.
Jelen pillanatban nem támogató a környezet újabb főzdék indulásához – mondta Rásky László, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének főtitkára, aki szerint ugyanakkor van olyan kisüzem, amely mérsékelni tudta árait az utóbbi időben.
Mocktailok, üdítők, alkoholmentes sörök és víz – kizárólag ezeket árulják München frissen nyíló sörkertjében. Megváltoztak a fogyasztási szokások, de azért nem biztos, hogy a Die Null névre keresztelt hely nyereséges lesz.
Nő a népszerűsége a különféle alkoholos italoknak, leginkább a koktéloknak, de a sör tartja vezető helyét: ebből fogy a legtöbb világszerte. Viszont ha a trendek folytatódnak, sok minden megváltozik az italpiacon.
Még hetek vannak hátra az idei Oktoberfestig, de már befutottak az idei rendezvényen várható árak. A sör tovább drágult, de még mindig jobban megéri, mint a palackozott víz.
A visszaesést követően két százalékos növekedést mutattak a kisüzemi sörgyártók, akik még így is csak a teljes hazai forgalom mintegy négy százalékát adják.