Guinnessel a halláskárosodás ellen

Írta: BeerPorn.hu

2017-01-03 | 07:55 Hírek

halllas

Minden harmadik ember vérszegénységgel küzd a világon, amelynek egyik legsúlyosabb szövődménye a hallás romlása, pedig a Pennsylvania Egyetem kutatása szerint csak rendesen kellene sörözni a vérszegénység elkerülése érdekében.

Az egyetem vizsgálatában több mint 300 ezer ember vett részt, és kiderült, hogy a vérszegénység a hallás romlásának egyik fő oka. A vashiányos vérszegénység a vörösvértestek számának csökkenését okozza, főleg a nők esetében, ez pedig felnőttkorban a hallás romlásához vezethet.

Korábban műtétek után gyakran ajánlották a betegeknek a Guiness sör fogyasztását, ez ugyanis jelentős vastartalma miatt nyújt segítséget a vérveszteségen átesett betegeken, ám a kutatás eredményei szerint ma már a hallás megóvása miatt is javallott a stout – írja a Daily Mail.