fbpx

Egyelőre kitartanak a vendéglátóhelyek

Írta: BeerPorn.hu

2020-04-09 | 06:25 Hírek

Fotó: Pxhere.com

A koronavírus járvány hatásai az elsők között a vendéglátóiparon gázoltak át. Egy felmérés szerint bezárt a megkérdezett helyeknek csaknem a fele, ennek ellenére bizakodók az üzemeltetők.

A vendéglátóhelyek közel fele zárt be átmenetileg – derült ki az Indepack Kft. kérdőíves felméréséből, amelyben 7 ezer ügyfelüket interjúztatták meg. A válaszadók 46 százaléka jelezte, hogy átmenetileg bezárta vállalkozását, csaknem harmaduk választotta a házhoz szállítást, 22 százalékuk elvitelre készít ételt – számolt be róla a Termékmix.

A kérdőívre adott válaszokból kiderül, hogy tízből négy cégnél csökkentek a bevételek, 11 százalék változatlan forgalommal tud működni, és 2 százalék még növelni is tudta a forgalmát.

A vendéglátóipari szereplők a nehézségek ellenére bizakodóak: akik bezártak, csak átmeneti szünetet terveznek, akik pedig nyitva vannak, azoknak 45 százaléka arra számít, hogy a következő időszakban veszteséges lesz a cég, de ennek ellenére folytatják, a többiek a tartalékaik felhasználásával tudnak működni, de mindenképp a folytatásban hisznek.