Vendéglátás: ha megvan az engedély, két hét kellhet a nyitáshoz

Írta: BeerPorn.hu

2021-02-22 | 09:36 Hírek

Fotó: FreeImages/Claude Hugenot

A Gasztro- és a Szállodaszüvetség is nyomja a nyitás gombot. Utóbbi azt szeretné elérni, hogy azok, akik igazoltan védettek a vírussal szemben, már mehessenek szállodába és étterembe, előbbi a fokozatosságban hisz.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás azt mondta az MTI-nek pénteken, hogy „nagyon pozitív lenne, ha fokozatosan elkezdhetnének megnyitni a vendéglátóhelyek és a hotelek”. Tájékoztatott, hogy az adataik szerint a magyarok már a húsvéti, áprilisi, és az azt követő időszakokra elkezdtek szállást foglalni a belföldi szállodákba.

Flesch Tamás szerint annak a lehetőségét kellene megvizsgálni, hogy a beoltottak és a betegségből felgyógyultak, azaz a fertőzéstől védettek, hogyan mehessenek szállodába és étterembe.

Ha megkapják a kedvező választ a nyitásra, azt követően az elnök szerint a legtöbb helyen két hét alatt meg is történhetne az, a szállodáknál pedig fokozotosan.

Ugyancsak a fokozatosság elve alapján kéri a kormányt nyitásra a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség. Krivács András, a szervezet elnöke a HírTV-ben azt mondta, nyáron vagy ősszel a szabályok szigorú betartásával, korlátozások mellett tartottak nyitva a vendéglátóhelyek, ebben a formában elképzelhetőnek tartják az újranyitást.