Miután a Dreher és a Borsodi is bejelentette, anyacégük piacra dobja Magyarországon is a hard seltzert, vannak arra utaló jelek, hogy a Heinekennél sem tétlenkednek.
Ha úgy vesszük lépéskényszerben lehet a Heineken, hiszen a globális versenytársai nagyon közel állnak hozzá, hogy megjelenjenek a maguk hard seltzerével a Közép-európai piacokon. Dolf van den Brink, a Heineken vezérigazgatója tett is olyan kijelentéseket, amelyekből arra következtethetünk, ha akarják, nagyon gyorsan itt lehetnek mondjuk a Pure Pirana nevű ’seltzer családdal.
Van den Brink kijelentéseit a Just Drinks itt elemzi. Felidézik, hogy a vezérigazgató korábban már beszélt róla, hogy a Heineken szívesen kutat új kategóriákban, és készen állnak lépni a hard seltzer irányába is.
A Pure Pirana-t szeptemberben már bemutatták Mexikóban és Új-Zélandon, az USA-ban pedig az Arizona Beverages-zel közösen hozták össze az Arizona Sunrise nevű hard seltzer családot.
A cég globálisan tehát nagyon komoly lépéseket tett már ebben az új italkategóriában, hiszen nekik is jó lehetőség egy ilyen gyorsan növekvő szegmensben megjelenni, kiváltképp az egész söripart súlytó visszaesés fényében.
A Just Drinks már idézett cikke szerint a Heineken 2023-ra törekszik a pandémiát megelőző árrés visszaszerzésére, és ebben nagy szerepe lehet a hard seltzereknek is.
Az ügyben természetesen megkérdeztük a Heineken Magyarországot is, akik megerősítették, hogy van a Heineken portfoliójában hard seltzer, viszont nem közölhettek semmi információt az innovációs terveikről.