Mi az: a Reketye-féle szóvicc-sörnevek klasszikus példája, egyben az egyik első hazai savanyú New England IPA? Természetesen a Kettlesourus!
A Reketye Brewing Co. Naked Banghard nevű söre elsőre – a többihez képest visszafogott tétel, hiszen egy imperial porter, minden nélkül. De az íz és illat élmény mutatja, hogy azért volt, amiből bőven került bele!
Lengyelországban és Csehországban több helyen is működik, és nagyon népszerű a sörfürdő, itthon azonban még nagyon kevés helyen próbálható ki, milyen „sörben fürödni”. Tavasszal az Eger melletti Szarvaskőn kisüzemi sörökre hangolt beer spa nyílik!
2021 utolsó hónapjának sörajánlója már megint igen változatos és persze tök hiányos, hiszen a decemberi sörfelhajtás minden darabját felhajtani lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Pár walkűr, csipkebogyó és uborka viszont kikandikál a komló- és fenyőerdőből.
Fel kell lassan venni azt a sapkát, nincs mese! Áttekerjük az órákat, délután kettőkor sötétedik, holnapután karácsony, aztán újév; január, február, itt a nyár. De előbb lássuk csak, mely sörökről beszéltünk sokat októberben!
Van egy, az európaitól genetikailag totál elkülönülő komlófaj, amely Új-Mexikóban és Californiában honos. Máshogy néz ki, mást szeret és másképp is viselkedik, mint az Európaiak. Ismerd meg a neomexicanust!
Vasárnap éjfélig lehetett nevezni a One Beer házisörfőző versenyére, ahová extrém söröket vártak. A versenyre 65 házisörfőző jelentlezett, több mint 100 főzettel.
Október 10-én tartják meg először a Nyitott Főzdék Napját, amelyen a résztvevő magyar sörfőzdék tárt kapukkal és változatos programokkal várják a vendégeket. Nézzük mi a helyzet Békés és Somogy megyében, illetve mire számíthatsz Budapesten!
A szeptemberi nyár annyi jó újdonságot tartogatott, hogy csak úgy kapkodtuk a fejünket! Kókuszos-maracujás NEIPA, fehér stout, ananászos gumicukor, sauvignon blancra emlékeztető, és epres-kókuszos szuperIPA. Jöjjenek szépen sorban!
Savanyú IPA, egy letisztult helles és egy gose, a kedvenc komlónkkal telelapátolt dupla IPA és egy vagány, gyümölcsös berliner weisse. Ki mondta, hogy idén augusztusban nem volt tűzijáték?!