Címke: nyitott főzdék napja
Budapesten, és már tíz megyében készülnek a Nyitott Főzdék Napjára
2021-04-20 | 13:15 HírekBudapesten kívül kilenc megyében – a járványügyi korlátozások feloldásának függvényében – biztosan lesz Nyitott Főzdék Napja június elején. A programokon idén is sörkóstolókkal, főzdetúrákkal és előadásokkal várják a látogatókat.
Április helyett június 5-én lesz idén a tavaszi Nyitott Főzdék Napja
2021-03-17 | 11:53 HírekCsaknem az eredtileg tervezett április dátumnál két hónappal később tartják meg a második Nyitott Főzdék Napját, amelyen országszerte főzdelátogatásokkal és sörkóstolókkal várják a vendégeket.
Nyitott Főzdék Napja: így kóstoltok ti
2020-10-19 | 11:45 MagazinAz október 10-i, első Nyitott Főzdék Napja a vártnál is több kíváncsi sörkedvelőt mozgatott meg. Jó hír, hogy tavasszal az országszerte nyitva tartó sörfőzdék napja visszatér, sőt, várhatóan még többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. Addig is, itt egy galéria az elsőről!
Már nem (csak) a borért megyünk Tokajba
2020-10-14 | 08:11 MagazinKisüzemi sörök, pulled pork, borecetes üdítőital és gin. Na meg persze a bor és sajt. Erről nem Tokaj jutott az eszetekbe? Pedig már rég nem csak az aszúról szól ez a térség! A Nyitott Főzdék Napján Tokajba is ellátogattunk.
Nyitott Főzdék Napja 2020
2020-10-10 | 00:00A Nyitott Főzdék Napján megnyitják a kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek! Október 10-én egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várnak a hazai kisüzemek! Ezen a napon ott kóstolhatod meg a magyar söröket, ahol azok készülnek!
Nyitott Főzdék Napja: bárpultok és pingpong asztalok
2020-10-09 | 06:47 MagazinOktóber 10-én, szombaton tartják meg először a Nyitott Főzdék Napját, amelyen a résztvevő magyar sörfőzdék tárt kapukkal és változatos programokkal várják a vendégeket. Ajánló sorozatunk utolsó részében Somogy, Fejér, Tolna, Vas, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyébe látogatunk.
Nyitott Főzdék Napja: kisvonattal, sörfőzdébe!
2020-10-07 | 14:41 MagazinOktóber 10-én tartják meg először a Nyitott Főzdék Napját, amelyen a résztvevő magyar sörfőzdék tárt kapukkal és változatos programokkal várják a vendégeket. Nézzük mi a helyzet Békés és Somogy megyében, illetve mire számíthatsz Budapesten!
Közös sörfőzéssel, tréningekkel és főzdetúrákkal várnak hétvégén a kézműves sörfőzdék
2020-10-07 | 06:11 HírekOktóber 10-ére közös programot hirdetett 26 magyar kisüzemi sörfőzde. Tokajban és Etyeken sör és bor összekóstolással, Budapesten ízhiba- és Oktoberfest sör bemutatóval, Győrújbaráton komlótermesztésről szóló előadásokkal várják a vendégeket az első Nyitott Főzdék Napján.
Nyitott Főzdék Napja: előadások és finom falatok a helyi termelőktől
2020-10-02 | 08:43 MagazinOktóber 10-én tartják meg először a Nyitott Főzdék Napját, amelyen a résztvevő magyar sörfőzdék tárt kapukkal és változatos programokkal várják a vendégeket. Ajánlónkban Észak-Magyarországra és Fejér-megyébe látogatunk.
Nyitott Főzdék Napja: vadító street food, sör- és gin bemutatók
2020-09-26 | 06:31 MagazinOktóber 10-én tartják meg először a Nyitott Főzdék Napját, amelyen a résztvevő magyar sörfőzdék tárt kapukkal és változatos programokkal várják a vendégeket. Kihagyhatatlan programhelyszínek jönnek!