Sörgasztronómiai túrát is tehet az, aki szombaton csatlakozik a Nyitott Főzdék Napja programjaihoz! Miskolcon egyből három helyen vár a zip’s, Gyulán a Viharsarok sörfőzde, a Balaton mellett pedig a Hedon tartogat meglepetéseket hétvégére.
25 magyar kisüzemi sörfőzde fogott össze, hogy június 5-én, a Nyitott Főzdék Napján egyszerre mutatkozzon be az érdeklődőknek. Pannonhalmán apátsági sörökkel, Budapesten többek között szakértői előadásokkal és fickósör kóstolóval, Ózdon „vak” sörteszttel várják a vendégeket a Nyitott Főzdék Napján.
Végre szép, nyári idő várható a hétvégén, így minden adott ahhoz, hogy remekül sikerüljön a második Nyitott Főzdék Napja. Sörrel készült különleges ételek, óriássakk és petang, házi gin kóstolás és bennfentes infók. Programajánló.
Közeleg a június 5, azaz a Nyitott Főzdék Napja. A sörfőzdék egyre több és több programot hoznak nyilvánosságra. Van ahol csocsóbajnoksággal, van ahol új sör bemutatókkal készülnek, a főzde bejárására pedig mindenhol lesz lehetőség.
Folytatjuk a Nyitott Főzdék Napját ajánló sorozatunkat, amelyben ezúttal családi programokat, izgalmas koncerteket, szuper főzdetúrákat, és persze illatozó street food ételeket, és söröket ajánunk a figyelmetekbe Győrújbaráttól Tokajig!
A július 5-i Nyitott Főzdék Napján nem csak a különböző, a főzdéből frissen kikerülő sörökről és a főzdetúrákról szól minden, hiszen a résztvevő sörfőzdék mind kitesznek magukért az ételkínálat terén is!
Budapesten kívül kilenc megyében – a járványügyi korlátozások feloldásának függvényében – biztosan lesz Nyitott Főzdék Napja június elején. A programokon idén is sörkóstolókkal, főzdetúrákkal és előadásokkal várják a látogatókat.
Csaknem az eredtileg tervezett április dátumnál két hónappal később tartják meg a második Nyitott Főzdék Napját, amelyen országszerte főzdelátogatásokkal és sörkóstolókkal várják a vendégeket.
Az október 10-i, első Nyitott Főzdék Napja a vártnál is több kíváncsi sörkedvelőt mozgatott meg. Jó hír, hogy tavasszal az országszerte nyitva tartó sörfőzdék napja visszatér, sőt, várhatóan még többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. Addig is, itt egy galéria az elsőről!