A többek között a Kilkenny és a Guinness sörmárkák forgalmazója, az egyébként egyik legnagyobb alkoholipari kereskedőcég, a londoni központú Diageo jelentősen tudta növelni forgalmát és nyereségét is.
A Heineken új reklámjával kőkeményen beállt az oltáspártiak táborába. A márka filmjének legfőbb mondanivalója ugyanis az, hogy „az éjszaka az oltottaké”.
Hiába nyomta az Asahi, a tokiói olimpia szervezői a koronavírus miatt, illetve engedve a közvélemény nyomásának, nem engedélyezik alkoholos termékek árusítását a versenyek helyszínein.
A Barth-Haas Group, a világ legnagyobb komlótermék-forgalmazója elemzést adott ki, amelyben a 40 legnagyobb sörfőző társaság 2020-as adatait vizsgálta. A járvány miatti visszaesés Ázsiában a leglátványosabb, a dánok viszont tudnak valamit, amit mások nem.
Az amerikai Beer Institute közvélemény-kutatása szerint nem igaz, hogy az emberek többet ittak a lezárás hónapjaiban, de elhiszik, hogy felpörgött az alkoholfogyasztás.
A KSH elemzése szerint rég nem látott mértékben, majdnem 13 százalékkal csökkent a söripar teljesítménye tavaly, miközben a teljes élelmiszeriparé mindössze 1 százalékkal, de továbbra is a sör a legnépszerűbb alkoholos ital Magyarországon.
A három legnagyobb magyar sörgyártó költségei növekedtek, bevételei viszont apadtak az elmúlt évben, a termelés eközben Sopronban, Kőbányán és Bőcsön is stabil maradt, és a beruházásaikat is folytatták a gyártók.
Korábban meglévő tendenciákat erősített fel a koronavírus járvány a világ söriparában. Az elemzők szerint évtizedes visszaesést produkált a szegmens, de a visszarendeződés ennek ellenére gyors lehet.
A nagy-britanniai éttermek csaknem tíz százaléka tönkrement a koronavírus-járvány tavaly tavaszi elhatalmasodása óta – áll két üzleti és szakmai tanácsadó cég vasárnap ismertetett átfogó közös felmérésében.
19 hétig voltak teljesen zárva a szlovák vendéglátóhelyek a koronavírus járvány miatt. Nem meglepő, hogy mindez nagyon meglátszik a szomszéd sörpiac teljesítményén.