A termelés folyik, de közben keresik a rétsági Fűtőház Sörfőzde új gazdáját, aki az eddigiekhez hasonló szemlélettel építené tovább a mozdonyos sörök nimbuszát.
Rohanunk bele a tavaszba. Az első hónap el is telt belőle, mi pedig csak úgy kapkodtuk a fejünket, hiszen – ahogy az lenni szokott – a tél végén a sörfőzdékben is beindult az élet. Az munka első gyümölcsei pedig már be is érettek!
Október 10-én tartják meg először a Nyitott Főzdék Napját, amelyen a résztvevő magyar sörfőzdék tárt kapukkal és változatos programokkal várják a vendégeket. Ajánlónkban Észak-Magyarországra és Fejér-megyébe látogatunk.
Március 8-án adták át a dublini Alltech Craft Brews and Food Fair díjait Írországban, ahonnan ismét több magyar főzet tért haza éremmel.
Az eredetileg szezonnyitóra tervezett Serfőző eseményt a váratlan áprilisi február miatt kerek egy hónappal kellett eltolni, viszont így még több ideje volt a szervezőknek arra, hogy a lehető legizgalmasabb kiállítókat és söröket hozzák a Corvin negyedbe.
Magyarország összesen 23 díjat hozott el a Dublin Craft Beer sörversenyről – minden második magyar sör kapott valamilyen díjat, és a nagydíj is Budapestre került!
A Fűtőház Sörfőzde a Nógrád-megyei Rétságban működik. Csak minőségi német, belga, amerikai, osztrák alapanyagokkal dolgoznak. Vallják, hogy az első osztályú termékhez a minőségi alapanyagon, a precíz gyártási folyamaton túl idő is kell. Söreik érlelési ideje minimum 60 nap.
Sokszor hallani, hogy egy jó név, egy jópofa címke már-már fél siker. Nos, a Fűtőház Sörfőzde eléggé belenyúlt a tutiba az egyre többek által már jól ismert mozdonyos címkéivel. Elmentünk megnézni, hol készülnek Hava Istvánék sörei.