Állítólag ez a világ tíz legjobb városa akkor, hogyha az utazásodat valamiféleképp a sör köré építenéd. A régióból csehországi és lengyelországi városok tudtak felkerülni a listára.
Ebben a 10 városban a legolcsóbb a sör – ígér meghökkentő információkat a Drinks Business. És ha úgy vesszük, sikerül is nekik, hiszen nem csak felsorolják, hol kerül a legkevesebbe, hanem még árakat is meghatároztak.
Néhány héttel a magyarországi nyitást követően Csehországban is úgy ítélték meg, hamarosan ki lehet nyitni a vendéglátóhelyek teraszait, egyelőre azonban úgy tűnik, a cseh sörtúrákra várni kell.
Minden negyedik német sörfőzde került olyan jelentős veszélybe, hogy a Német Sörgyártók Szövetsége megkongatta a vészharangot: a második világháború vége óta nem látott csapást emlegetnek.
Éves összehasonlításban tavaly 6,9 százalékkal 20,1 millió hektoliterre csökkent a Csehországban főzött sör mennyisége – közölte a cseh söripari szövetség kedden Prágában.
Legalábbis ezzel triggereli a cseh Focus közvélemény-kutató intézet felmérése azokat, akik Csehországot csak a sörrel tudják azonosítani. A vizsgálatban megkérdezettek 73 százaléka mondta azt, hogy borfogyasztó, 65 százalék pedig azt, hogy többnyire inkább a sört választja.
A világ legjelentősebb komlótermelői közül kettő is Magyarország szomszédságában helyezkedik el. Csehország mellett ugyanis Szlovénia a komoly súlyt képvisel a Föld komlótérképén. De mit kel róluk tudni?
Csehországban legalább január 22-ig zárva tartanak a vendéglátóhelyek. Január elején több százan szokatlan módon adtak hangot annak, mennyire hiányzik nekik kedvenc sörözőjük. Így nézett ki a „söröspoharas tüntetés”.
A Cseh Főzdék Egyesülete a kormányhoz fordul segítségért. Az országban a járvány miatt az alapszükségleti termékeket árusító boltokon kívül minden üzlet és szolgáltatás be van zárva, illetve szünetel. A sörfőzdék pedig „százmillió koronákat veszítenek” havonta.
Immár az északi féltekén mindenfelé megkezdődött a komlószüret. A Német Komlótermesztők Szövetsége nagyszerű számokat publikált a termésre vonatkozóan, miközben idén kevesebb komlót használtak fel a sörfőzők, mint tavaly.