Cikk megosztása
A Drehernél azt gondolják, hogy a pandémia előtti, 2019-es szintre nagyjából három-négy év múlva fognak csak visszatérni. A termelést pedig az alapanyagok árának emelkedése nehezíti.
Az, hogy az éttermek, a kocsmák, a kisvendéglők és a szállodák négy hónapig zárva voltak idén, megnehezítette a Dreher Sörgyárak dolgát, illetve a fennmaradó nyolc hónapban is elmaradt a várakozásoktól a vendéglátás teljesítménye – mondták a sörgyártó képviselői a Világgazdaságnak.
Miközben továbbra is speciális intézkedéseket igényel a járványhelyzet, globális alapanyag- és csomagolóanyaghiány van. A Drehernél elmondták: felgyorsult az áremelkedés a gabona, illetve az alumínium esetében is. A sör alapanyagát jelentő gabona esetében 30, a csomagoláshoz szükséges alumínium piacán 40-50 százalékos a drágulás.
A termékfejlesztések kapcsán elárulták, hogy újdonságokat jövőre is tartogat a sörgyár, ugyanakkor az idén bevezetett termékekre továbbra is koncentrálnak: ezzel kapcsolatosan kiemelték a Viper hard seltzert.
A Világgazdaság cikkéből kiderül, hogy a hard seltzer esetében a Dreher a hazai fogyasztók ismereteinek mélyítésére koncentrál, illetve megismételték, hogy 2030-ra a teljes választékuk 20 százaléka alkoholmentes lesz.