fbpx

Soproni Sörgyár

Írta: BeerPorn.hu

Sörfőzdék

A Soproni Sörgyár 1895-ben kezdte meg működését, „Első Soproni Serfőzde és Malátagyár” néven, brünni serfőzde-tulajdonosok és városi nagykereskedők alapították.

Ma a Heineken tulajdona, 2004 óta működik Heineken Hungária néven Magyarországon. 2017-ben a nagyüzemi sörgyártók közül elsőként kezdtek el felsőerjesztésű sört készíteni, ez volt a Soproni Óvatos Duhaj IPA. A sörcsaládnak immár hét típusa érhető el.

Elkötelezettek a fenntartható növekedés mellett: az elmúlt 10 évben 50%-kal csökkentették az egy liter sörre jutó CO2 kibocsátásukat, az egy liter sör előállításához szükséges víz mennyiségét pedig 23%-kal mérsékelték.

A Soproni Sörgyár és a Heineken Hungária részt vesz a helyi közösségek életében: a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közös programuk révén több mint húsz év után ismét elindult Magyarországon a komlótermelés, így a kizárólag hazai árpából készülő Sopronit, hamarosan hazai komlóval fogják ízesíteni. A projekt célja egy olyan modell megvalósítása, amely kereskedelmi szempontból hosszú távon fenntartható, emellett hozzájárul az emberek foglalkoztatásához Magyarország munkalehetőségekben szegény régiójában.

9400 Sopron, Vándor Sándor u. 1. https://www.heinekenhungaria.hu/