fbpx

Rajtra kész a Fehér Nyúl

Írta: BeerPorn.hu

2017-05-26 | 07:08 Magazin

Csepregi András, Sajgó Álmos és Meiszner Péter

Négy fantasztikus sörrel, tulajdonképpen rajtra készen áll a Fehér Nyúl sörfőzde, amely a Soroksári utat is egy csapásra felteszi Budapest, majd az ország sörtérképére.

Néhány hét van már csak hátra, és a nagyközönség is megismerheti a Fehér Nyúl Sörfőzde termékeit. Sajgó Álmos, Csepregi András és Meiszner Péter a 15 ezer literes erjesztő kapacitással induló sörfőzdében kalauzolt el minket.

Az alapítók – akik egyébként korábban egészen mással foglalkoztak, egyikük informatikus, van közöttük egy építőmérnök és egy filmes – nagyjából öt évvel ezelőtt kezdtek el otthon sört főzni. Az elhatározás, hogy saját főzdét nyitnak, kb. 2 éve született meg.

Egyből nagy pályán

Azok a házi sörfőzők, akik egy szép napon megnyitják a saját főzdéjüket sokszor az otthoni sörfőzés – bérfőzés – saját főzde folyamaton mennek át, ám Álmos, András és Péter nem sokat gerilláskodott. Az ők otthon tökéletesre csiszolt söreinek receptjei már a Soroksári úton nyerik el végső, nagy főzőházas, modern hidegkomlózóval készülő változatukat.

Persze óriási vakmerőség lett volna az, hogyha nem készítik el legalább az egyik sörüket profi üzemben, ezért a Horizont Sörfőzdében tavaly év végén csinálták meg a Kísérleti Nyúl IPA-t. A név természetesen arra utal, hogy ki kellett kísérletezni, milyen lesz az otthoni recept egy nagy helyen lefőzve.

Az eredmény jócskán felülmúlta a várakozásokat, hiszen nem csak nagyszerű visszajelzéseket kaptak a sörrel kapcsolatban, hanem az értékesítési tapasztalatok is pozitívak, arról nem is beszélve, hogy a Kísérleti Nyúlnak köszönhető, hogy végül Fehér Nyúl lett a főzde neve.

Tap room, BBQ és high tech

A Soroksári úton található egykori textilfestő üzem egyébként ideálisnak bizonyult a főzde kialakítására. Nagyszerűen megközelíthető, tágas, világos és hibátlanok az adottságai arra is, hogy hamarosan tap room is nyíljon benne, ahol a lehető legautentikusabb helyen kóstolhatóak majd a Fehér Nyúl sörök.

Az üzemben egyébként márciusban kezdődtek a főzések, jelenleg pedig amikor nem a saját sörökkel van tele az 1000 literes főzőház és az összesen 15 ezer literes erjesztő kapacitás, bérfőzők sörei készülnek ott. A volumen pedig könnyedén bővíthető, hiszen úgy lett minden kialakítva, hogy csak pár új tartályt kelljen betenni – no meg a jelenlegi kézinél egy gyorsabb palackozógépet.

Minőségellenőrzés közben…

A főzde egyébként zömében az Agrometal gépeivel van berendezve, olyan apró módosítások beépítésével, mint például a webes kapcsolattal távolról is figyelhető erjesztő tartályok. A rendszer félautomata, a szelepeket a személyzet, a hőlépcsőket pedig a számítógép szabályozza. A hidegkomlózó a zip’s terméke, aki járt már a Horizont Sörfőzdében, láthatott már ilyet. Ez a modell nem folyamatosan szivattyúzza át a sört a komlón, hanem egyszerre 150 litert keringet benne, így képes maximálisan kioldani minden aromaanyagot.

Érdekesség, hogy a főzőház kitörkölyözése egy teljesen elszeparált, külön teremben történik, ahová egy szivattyú segítségével jut el a malátatörköly, így teljesen külön kezelhető a főzde többi részétől, higiénikusabb és a jövőben kialakítandó kóstolóhelyiséget sem zavarja.

És ha már malátatörköly meg kóstolóhelyiség: a keletkezett törköly szarvasmarháknak megy, Csepregi András pedig BBQ-val is foglalkozik. A tap room sörei mellé pedig kell majd valami a smokerből is… Néhány hónap múlva erre is lesz lehetőség!

Közeleg a pillanat!

A Fehér Nyúl „alapsörei” már hordóban ill. palackban várják a végleges címkéket. A recepteken leginkább Álmos dolgozott, majd hármasban történt meg a finomhangolás. Peti az építkezésben és a termelésben vállal jelentős szerepet, András pedig a kapcsolattartásért felelős.

Az alap IPA különleges változatai is már a tartályokban vannak, július elején mutatkoznak majd be, de a három tulajdonos egy pillanatra nem áll meg: további recepteken és ötleteken dolgoznak. Ezek jó része titkos, de annyit már elárultak, hogy savanyított sört szeretnének készíteni a nyáron, van egy csomó elképzelésük arra vonatkozóan, hogyan tudják a maximumot kihozni a hidegkomlózóból, és sörökben különböző gyümölcsök, ill. kávé felbukkanásakor sem kell majd meglepődni!

Szóval nagyon közel van már a pillanat, hogy a négy állandó Fehér Nyúl főzet kóstolható legyen!

  • A Fehér Nyúl APA egy nagyon kellemes, a vártnál is komlóhangsúlyosabb nyári bulisör (13,6 °B, 38 IBU, 5,5%).
  • Az IPA egy igen „felhasználóbarátra” hangolt darab, Simcoe, Centennial és Amarillo komlókkal. Az otthon főzött változata az Első Magyar Házisörfőző Egyesület 2015-ös versenyén megérdemelten lett első (15,5 °B, 57 IBU, 6,5%).
  • A Stout részben zabmalátával készül, elegáns, visszafogott, selymes és könnyed, ordít azért a BBQ ételért, amelyet majd Andrásék találnak ki hozzá (13,1 °B, 30 IBU, 5,5%).
  • A Fehér Nyúl sörfőzde olyan bevállalós, hogy egy Imperial IPA-t is tesz az alap szortimentbe, ami reméljük, arra sarkall majd minél több fogyasztót, hogy bátran próbálkozzon ezzel a műfajjal is, hiszen fantasztikusan gazdag és változatos sörről van szó, amely több réteget képes mutatni magából a kóstolás során. Nagy test, szép egyensúly, harmonikus, de óvatosan, a számok önmagukért beszélnek (19,3 °B, 98 IBU, 8,0%).

Azt pedig már csak halkan merjünk mondani, hogy a tartályokban olyan cuccok dolgoznak, mint a barley wine és russian imperial stout…

Szóval figyeljétek a nyulat!