Már a 18. században készültek sütőtökös sörök

Írta: BeerPorn.hu

2021-10-26 | 06:30 Magazin

Hétvégén jön a november, amely nem csak azt jelenti, hogy sötétebb és hidegebb lesz, hanem azt is, hogy mindezt kompenzálni kell valamivel. Ennek egyik eszköze pedig a sütőtökös desszertsör.

A sütőtökös sörök – habár itthon is fel-felbukkannak ebben az időszakban – igazán az USA-ban népszerűek, ahol a közízlés jobban kedveli a nagyon édes söröket is. És egy jó pumpkin ale általában vastag, alkoholédes, sok esetben pedig még mindenféle télinek mondott fűszerrel is megpakolják (fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, stb.). Azt is szokás mondani, hogy egészen hasonlít valami sütőtökös sütihez.

Hagyományosan egyébként a halloweeni bulikra főzik ezeket a söröket úgy, hogy akár 25 százalékban is sütőtököt adnak a malátacefréhez. Ennek a cukortartalma aztán jócskán megdobja a végeredmény alkoholtartalmát, és édesség is bőven marad benne, amellett, hogy az alapsör is leginkább gazdagon malátázott pale ale, vagy vörös ale szokott lenni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

A tök kerülhet egyébként nyersen is a cefrébe, de a komplex ízhatás kedvéért gyakran már a sült tököt használják.

A pumpkin ale, épp a magas alkoholtartalma miatt egyébként jól érlelhető sör, bár idővel a gyümölcsre (tökre) emlékeztető jegyek halványulnak benne, és aszalt gyümölcsös, fűszeres aromáknak adják át a terepet. Érdemes tehát eltenni, mert bőven tartogat szépségeket jóval Halloween után is, sőt, ha egy mód van rá, érdemes összekóstolni a különböző „évjáratok” tételeit is.

A Wikipédia egyébként azt írja a műfajról, hogy már a 18. században készítettek ilyen söröket az Egyesült Államokban, ám az első, kereskedelmi forgalomba hozott pumpkin alere az 1980-as évekik kellett várni, a kaliforniai Buffalo Bill’s Brewery dobta piacra.

Ha megkóstolnád a pumpkin ale-t, érdemes figyelni a hazai főzdék felületeit, hiszen olykor, limitált szériaként el-elkészítenek a magyar craft főzdék is egy-egy változatot. Ha pedig valami stílusos, hozzá illő ételt keresel, ennél jobbat nem is találhatnál!