Cikk megosztása
A tavalyi évhez képest 2024-ben már a stagnálás is elfogadható eredmény, ha az egész hazai sörpiac teljesítményét nézzük, mégis lehet ok a bizakodásra.
Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója a szervezet Adventi Sörestjén beszélt arról, hogy az előzetesen várt 3-5 százalékos növekedéssel szemben már a stagnálás is elfogadható eredmény lesz 2024 egészét tekintve.
Az Economx gazdasági porálnak nyilatkozva pedig azt mondta, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére amerikai típusú ízesített és ízesítetlen sörök jelentek meg idén hazánkban és olyan ikonikus márkák alkoholmentes változatai is felbukkantak, amelyekkel korábban nem találkozhattak a hazai fogyasztók.
A négy nagy magyarországi gyártót/forgalmazót (Dreher, Heineken Hungária, Borsodi, Carlsberg Hungary) képviselő sörszövetség vezetője az időjárásról is beszélt a portálnak. Elmondta: a nyári sportesemények és a meleg időjárás is bizakodással töltötte el a gyártókat, ám a szeptemberi hűvösebb és csapadékosabb időjárás hatása is meglátszik a számokon.
Kántor szerint tovább folyik a prémiumizáció és az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes sörök is egyre jobban teljesítenek. Utóbbiak forgalma elérte a teljes sörpiac 8,5 százalékát.
A sörkedvelők és a piaci szereplők lehetnek ugyanakkor optimisták a Sörszövetség vezetője szerint, hiszen „a sörgyártók folyamatos technológiai fejlesztéseit, az új termékinnovációikat és a kollégák szenvedélyét a minőségi sörfőzés iránt látják és értékelik a fogyasztók, ezért minden okuk megvan a bizakodásra”.