Cikk megosztása
A hazai komlótermesztés újjáélesztéséről szóló együttműködési megállapodást írt alá a Heineken Hungária Zrt. a Földművelésügyi Minisztériumban. A projekt alapjait egy Jászapátiban működő kisüzemi sörfőzde tette le.
A Heineken Hungária a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel írta alá azt az együttműködési megállapodást, amelynek lényege, hogy közösen igyekeznek Magyarországon ipari méretekben is feléleszteni a komlótermesztést. A segélyszervezet már elindított egy hároméves mintaprogramot Kastélyosdombón, hogy közösségi modellt dolgozzon ki a hosszú távon is fenntartható, üzletileg életképes komlótermesztéshez.
A projekt alapjait és az előkészítését a Yeast Side Sörfőzde tulajdonosa, Lados Péter hozta tető alá, neki mondott köszönetet az aláíráskor José Matthijsse, a Heineken Hungária vezérigazgatója. A Yeast Side egyébként az egyetlen olyan kisüzemi főzde Magyarországon, amelynek jelentős, kb. 150 tőből álló, saját komlóültetvénye van, így tulajdonképpen ő biztosította a projekthez szükséges komlótermesztési ismereteket.
A program a tervek szerint – azzal, hogy felhelyezi újra az ország térképére a komlótermesztést –, biztos jövedelmet nyújhat a nehéz helyzetű régiókban élő családoknak. A Heineken Hungária 30 millió forinttal támogatja a projektet, illetve vállalta, hogy a megtermelt komlót piaci áron felvásárolja.
Az első komlótöveket várhatóan ősszel ültetik majd el Kastélyosdombón.