Aki egyszer rákapott a különféle komlók varázsára, hajlamos nem csak a sörökben keresgélni a megszeretett íz és illatvilágot. Erre pedig egyre több lehetőség van. Lássuk az alkoholmenteseket!
Ezúttal a belga sörökről, azokon belül is a trappista csúcsfőzetekről beszélgettünk, méghozzá Mesterházy Ernővel és Ács Norberttel, akik a Premium Beer formáció alapítói. Megpróbáltuk megfejteni, mi olyan kult Magyarországon a belga sörökben, sokat beszéltünk a lambicról és a világ legjobbnak mondott söréről is.
Idén is elkészültek a Szent András Sörfőzde húsvétváró, nyuszis sörei! Az alapja mindkettőnek egy színpompás NEIPA, de míg az egyik megmaradt az alapoknál, a másikba sárgabarack és bazsalikom is került!
A séfnek a hard seltzerről egyből a Balaton, a kánikula és a barátok jutottak eszébe. Lenk Zsolt, a Dreher Sörvacsorák kreatív séfje, miután kóstolta az újdonságot, elárulta hol bukkanhat fel a gasztronómiában a hard seltzer.
Hányszor elmúlt már, de újra vár a balatoni nyár, nekem a Balaton a Riviéra, nyári gyerekek a Balaton parton… Ahogy jövünk a télből kifelé, indul is a visszaszámlálás, készülünk az évet megkoronázó Balatoni Nyaralásra, ezekben a covidos időkben meg aztán különösen. Kicsit odébb van még, amíg a Kék Hullám sebesvonatra feldobjuk a koffert, hangolódjunk addig…
Nos, többször írtunk már olyan belga apátsági sörfőzdéről, amelynek viszontagságos a története, de közülük is kiemelkedően kalandos sors jutott az Achel városában működőnek.
A Monyo Brewing legújabb söre a Lazy Pirate, ami egy tartalmas, mégis könnyed, 5,5 százalékos porter, egy olyan csavarral, amit sehol nem részletezett a Monyo. Eddig.
Most, hogy Magyarországon is megjelentek a hard seltzerek, itt az ideje, hogy megnézzük, mi is pontosan ez az új italkategória. Új videónmkban elmagyarázzuk, honnan indult világhódító útjára az újdonság, és megpróbálunk magyarázatot adni a gyorsan növekvő népszerűségére is.
A legenda szerint egy pisztráng tehet mindenről. Legalábbis arról a mindenről, amely a Belgium déli csücskében található Florenville környékén működő apátsági sörfőzdével kapcsolatos. Na jó, arról talán nem, hogy Orval márkanév alatt mindössze egyféle sört készítenek.
Sörajánlónkban a február legizgalmasabb újdonságaiból szemezgetünk. Jöjjön ezúttal egy porter és egy NEIPA Kiskunhalasról, IPA változatok Békésszentandrásról és három király kóstolnivaló Budapestről!