fbpx

Lengyel sör nyert a Coviddal terhelt Brussels Beer Challenge-en

Írta: BeerPorn.hu

2020-11-27 | 13:58 Hírek

Fotó: Brussels Beer Challenge 2016 © Bart Van der Perre

Egészen rendhagyó volt a kilencedik Brussels Beer Challenge, hiszen 2020-at írunk, amikor minden rendhagyó. A több mint 1500 nevezett sörből egy lengyel bizonyult a legjobbnak. És a magyarok?

Nos, magyar helyezett ezúttal nem lett, pedig a verseny egyre inkább nemzetközi, hiszen idén 36 ország nevezet, érkeztek sörök Ausztráliából, Dél-Koreából, Bolíviából és Ukrajnából is.

A verseny október 26. és november 6. között zajlott, ahol pontosan 1546 nevezett sört hasonlítottak össze a bírák – sör sommelierek, szakújságírók, kereskedők és sörfőzők –, akik vak kóstolón értékelték a mintákat, majd közösen eldöntötték, melyek az egyes kategóriák első három helyezettjei.

A verseny legsikeresebb sörfőzdéje a belga Brasserie Dupont lett, a verseny legjobb sörének pedig a lengyel Browar Rockmill „Friend or Foe?” nevű sörét választották. Az összes nyertes és helyezett itt böngészhető végig.

A versenyen Belgium 79 éremmel megőrizte a legeredményesebb ország címet, őket az Egyesült Államok (31), Olaszország (30), Hollandia (23), Brazília (16) Franciaország (13), Kanada (10) és Kína (9) követi.

A leggyorsabban növekvő kategória a NEIPA, amelyből idén már 43 tétel érkezett a megmérettetésre, amely azért eléggé belga túlsúlyos. Tripelből 71, witbierből 46 versenyzett. A NEIPA mellett pedig az alkoholmentes és az alacsony alkoholtartalmú fajták szárnyalnak.