Kettős sikert hozott az idei Házisörfőzők Nemzetközi Versenye Kovács Norbertnek, aki a Red Monk belga dubbellel nyert, a Cerberus tripellel pedig különdíjas lett. Felszerelésről, a győztes receptekről és azok továbbéléséről faggattuk a nyertest.
Mivel foglalkozol civilben, mióta főzöl otthon sört, és mi volt az, ami megadta a kezdeti motivációt?
A tanult szakmám éptőmérnök, de az élet úgy hozta, hogy egyetlen percig sem dolgoztam az építőiparban. Jelenleg kiadványszerkesztő grafikusként keresem a kenyerem.
Az első sörömet egészen pontosan 2022. július 30-án főztem. Mindig kedveltem a sört, de ez leginkább azt jelentette, hogy meleg napokon jól esett lehúzni egy-egy hideg korsóval.
Az, hogy sört otthon is lehet főzni, kb 5 éve derült ki számomra. Ekkor kaptam először házi sört ismerősöktől. A baráti társaságunkban szerencsére többen főztek már ekkor otthon, amiből alkalmanként sikerült kóstolóhoz jutni. Ennek köszönhetően elég gyorsan rájöttem, hogy már nem szeretem a nagyüzemi söröket. Ezt valószínűleg nem sokan mondhatják el magukról, de a párom kezdett el bíztatni, hogy próbálkozzak én is a sörfőzéssel.
Szerencsére sok hasznos tanáccsal láttak el barátaim az induláskor. A kezdeti botladozásokon túljutva derült ki, hogy mennyi mindent nem tudok, igyekeztem hát bővíteni a tudásomat és közben kideríteni, milyen stílusok ízlenek. Négy hónap után túl voltam a 12. főzésen, a kérdések pedig egyre csak sokasodtak. Az interneten és az erre szakosodott Facebook csoportokban, gyakorlatilag minden kérdésre választ lehet találni, de a hasznos infók kiszűrése nem egyszerű egy kezdő számára.
Ekkor botlottam bele a Géniusz Plusz Kézműves sörgyártó képzésébe, aminek nagyon megörültem. Az oktatónk Mátyus Tamás volt, akitől már korábban is jó párszor kaptam hasznos segítséget. Így nem volt kérdés, hogy ott a helyem. Fél éven át intenzíven szívtam magamba a tudást egy nagyszerű csapatban, mellette pedig készültek tovább az újabb főzetek. Tamás bíztatott bennünket, hogy jelentkezzünk versenyre a söreinkkel, így sokkal több hiteles visszajelzést kaphatunk róluk.
Kábé hány főzet van mögötted? Hol fogynak el ezek?
48 sört főztem le eddig, kezdetnek mindjárt az elején szinte az összes belga típust. Kedvelem az IPA-kat, folyamatosan tapogatódzom, keresem azokat az ízeket, amik nekem és a családomnak, barátoknak bejönnek, hiszen ők a legnagyobb fogyasztóim.
Sokat segítenek abban, hogy ne halmozódjon fel felesleges készlet, újabb és újabb tételek készülhessenek anélkül, hogy növelni kéne hűtőszekrények számát. Szeretek kísérletezni, egy főzetet többfelé bontva új alapanyagokat, ízeket kipróbálni. Ez nem az extrém vonalat jelenti, inkább a klasszikusok újragondolását.
A karácsonyi ajándékozás így jórészt megoldódott, az egyéb gasztro ajándékok mellett idén egy hatos szortimentet kaptak, saját tervezésű címkével ellátva. Párom hobbycukrász, én a söröket adom, a barátok észrevehetően szívesen látogatnak hozzánk. :)
Vannak akik házilag átalakított hűtőszekrénnyel, mások nagyon profi cuccokkal főznek. Te milyen felszereléssel dolgozol?
Az igazság valahol ott van a kettő között félúton. Az első próbálkozásom előtt megnézhettem, hogy kell lábosban főzni, megismerkedtem az alapokkal. Aztán a születésnapi meglepetésem egy 40 literes Brewster Beacon gép volt, azóta mindegyik főzet ezzel készül. Sokan a lábosra esküsznek, de két év alatt úgy érzem sikerült kiismernem a berendezés gyengéit és erősségeit. Nekem ez vált be, nagyon szeretem.
Ráadásul nyáron befőzőautomataként is funkcionál, ami azért sokat segít a családon belüli elfogadottságában. A hűtőszekrények száma megnégyszereződött, kicsit szűkösebben vagyunk azóta, de szerencsére párom ezt is tolerálja. Viszont azt gondolom, hogy az erjesztésvezetés kulcsfontosságú, úgyhogy van négy digitális higrométer, aminek segítségével folyamatosan nyomon tudom ezt is követni.
Jelenleg kézzel palackozok, és mivel az oxigén ezesetben nem a barátunk, szóval lehet, hogy a KEG lesz a következő fejlesztés, bár a garázs nagy részét már így is a sörfőzős kegytárgyak foglalják el.
A Red Monk belga dubbellel nyered meg a versenyt, a Cerberus tripel pedig különdíjas lett. Mesélj róluk, a receptről és arról, szerinted miért szerepeltek ilyen jól!
Saját recept alapján készült mindkettő, felhasználva a korábbi tapasztalatokat, és figyelembe véve az ajánlásokat. Az összetételben nagy titok nincs, a hagyományos alapanyagokkal dolgoztam ezeknél.
Véleményem szerint a siker titka nagyrészt az élesztőben és a hosszú érlelésben rejlik. Ebben a két főzetben egy negyedik és ötödik generációs élesztő volt, ennyiszer használtam fel újra. Igen, volt egy hajszálnyi kockázat, de tapasztalatom szerint egy jól karbantartott élesztőt 5-6 alkalommal simán lehet használni úgy, hogy tételről tételre egyre jobb eredményt hoz. Kilenc hónappal ezelőtt, augusztusban nyitottam ki azt az egy tasakot, amivel azóta hat sör készült, és a mai napig ott lakik a hűtőmben.
Szóval marad a belga vonal?
Már említettem, hogy a belga vonal az egyik nagy kedvencünk. Ez tavaly egy néhány napos, Belgiumban tett sörtúrával csak erősödött. Csodálatos, amit a belgák kihoznak a sörből! Csak jó és még annál is jobb söröket ittunk, még közepeset sem találtunk, pedig igyekeztünk felfedezni az itthon kevéssé ismert helyi főzdéket. Persze, volt pár száz évük kísérletezni és a tisztasági törvény sem korlátozta őket eközben…
Szeretnél kereskedelmi forgalomban is látni egyszer saját söröket?
Igen, persze! Nagyon megtisztelő, hogy a Unity Brewery különdíját is megnyertem, ami azt jelenti, hogy lefőzik a győztes sörömet. Tartalékoltam pár üveggel a donorból etalonnak, kíváncsi leszek, mit lehet kihozni belőle nagy tételben. Figyeljétek a Facebook oldalukat, és gyertek, kóstojátok meg!