Nyakunkon az európai uniós választás. A politikában elkalandozva – kivéve, ha egy sörözőben történik a világmegváltás – ritkán jut eszünkbe a sör gazdasági és politikai szerepe. Pedig van neki, nem is kevés.
Mintegy 400 millió európai június 6-9. között választja meg az új Európai Parlament tagjait. Az új parlament várhatóan több mint egy hónap múlva, az Európai Bizottság pedig valószínűleg csak az év második felében alakul meg.
A választásokra történő készülődés közben, május végén Lille-ben jelentette be hivatalosan Brewers of Europe, hogy új főtitkára a Román Sörszövetség korábbi vezetője, Julia Leferman lesz.
Az augusztus 1-jén hivatalba lépő Leferman szerint „nincs olyan ital, amely jobban szimbolizálná Európát, mint a sör”. A kontinens sörfőzői mögött több ezer év történelme, öröksége áll, az ital pedig a közösségi élet része, szerte a kontinensen – mondta.
Az új főtitkár hozzátette: milyen nagyszerű, hogy a sörfőzők folyamatosan újítanak, pörgetik a gazdaságot, támogatják a fenntarthatóságot és összehozzák az embereket. A következő uniós parlamenti ciklusban pedig a Brewers of Europe fontos célja lesz, hogy együttműködjön a döntéshozókkal.
Kijelölték a közös munka irányát
Az európai sörgyártókat képviselő szervezet hét pontból álló kiáltványt intézett az uniós intézményrendszer leendő képviselóihez, melynek lényege:
- A politikai döntéshozók támogassák az európai sörgyártó ágazatot és az egész értékláncot, a polgárok és a környezet érdekében.
- Felhívják az EU figyelmét arra, hogy a sör, mint alacsonyabb alkoholtartalmú ital az alkoholbevitel mérséklésére ösztönözheti a fogyasztókat.
- Arra kérik a politikát, hogy törekedjen egy progresszívebb jövedékiadó-keret meghatározására, amely méltányolja, a sör kisebb alkoholtartalmát más alkoholos italokéval szemben és elismeri a fogyasztók alacsonyabb alkoholfogyasztás felé történő ösztönzésének előnyeit.
- Vegye figyelembe a sör által teremtett munkahelyek számát a vendéglátásban és a mezőgazdaságban is.
- Ismerje el a söripar csomagolásra és a csomagolási hulladékra vonatkozó példamutató gyakorlatát.
- Segítse elő az innovációt az alacsony alkoholtartalmú termékek fogyasztását az ösztönző politika támogatásával.
- Mozdítsa előre a megfelelő alkoholcímkézési jogszabályok kidolgozását, amelyek célja hogy objektív és összehasonlítható tényeket helyezzen előtérbe a csomagoláson, főképp az összetevők és a kalóriatartalom tekintetében.
- Ösztönözze a fenntartható élelmiszer-rendszerek fejlesztését, a szén-dioxid-mentesítési technológiákba való befektetéssel, annak érdekében, hogy mihamarabb teljesíthetők legyenek az EU 2030-ra szóló éghajlat-politikai céljai.
- A szükségtelen bürokratikus terhek megszüntetésével őrizze meg Európát vezető sörtermelő régióként.
A Brewers of Europe emlékezteti az uniós politikusokat: a kontinensen kb. 10 ezer sörfőzde működik, amelyek több mint 2 millió munkahelyet teremtenek, és mintegy 40 milliárd eurós adóbevételt biztosítanak a kormányoknak.