Az alapfokú- és haladó sörtanfolyamok mellett, jövőre már egész estés, a sörgasztronómia és a sör-étel párosítások köré épített, gyakorlati elemekkel megtűzdelt tanfolyamokat is tart a HUBA – Hungarian Beer Academy.
Janiártól a Borsodi Sörgyár tulajdonosa, a Molson Coors forgalmazza Magyarországon a Giunnesst, a Kilkenny-t és a Hop House 13 Lagert is. Ettől azt várják, még több helyen elérhetővé válnak ezek a sörök, azzal, hogy bekerülnek a Borsodi vendéglátóipari portfóliójába.
A gyártó arra számít, hogy 2025-re a Heineken 0.0 csapok száma az Egyesült Királyság kocsmáiban megegyezik majd az alkoholos sört kínáló csapok számával. Megoldották ugyanis az alkoholmentes csapolt sör közismert problémáját.
Inkább a borok és a párlatok bizonyultak népszerűbbnek a lezárások idején 2020-ban – derült ki a British Beer & Pub Association által közreadott adatokból. Szerintük a vendéglátás leállása tehet erről.
A járvány miatti válságból épp kilábaló globális söriparnak a lehető legrosszabbkor jöttek az elszálló szállítmányozási, csomagolási és alapanyag költségek. Immár egészen biztosnak látszik, hogy áremelkedés jön.
Immár kétségtelen, hogy globális trenddé lett a craft sör. Egy új felmérés szerint a piac mérete még a korábbinál is nagyobb ütemben növekedhet, de ehhez továbbra is szükség van a szereplők kreatív és innovatív hozzáállására.
2022-től különböző tartalmú és mélységű sörös kurzusokkal folytatja a HUBA – Hungarian Beer Academy. A söriskola kétestés tanfolyama mellé érkezik ugyanis az alapokat összefoglaló egyalkalmas kóstoló-előadás.
Egy francia ügynökség, illetve az általa képviselt sörfőzde nyerné a sörmarketing bullshit díjat, amennyiben lenne ilyen. Ők azt mondják, bizonyos tüneteket különféle sörökkel lehet enyhíteni.
Papíron 2023 nyarán indul az italos csomagolások visszagyűjtési rendszere Magyarországon, amivel elméletben 90 százalékot is meghaladó mértékű szelektív gyűjtést lehet elérni. De mikor következhet ez be valójában?
Novemberben szállítja házhoz első sörválogatását a Craft Beer Club, amely előfizetőinek nem csak hat aktuálisan érdekes, vagy épp újdonságnak számító söröket tartalmazó csomagot szállít házhoz, hanem valódi közösséget kovácsolna a sörszeretőkből.