fbpx
Mármint azok közül, amelyek magánkézben vannak. A kollekciót 15 éve alatt rakta össze a tulajdonos, kb. 9 ezer palack van benne, többek között skót, amerikai és japán italok, nagyjából másfélmilliárd forint értékben.

Tizenkilenc skóciai egyetem kéri arra a hallgatóit, hogy a koronavírus terjedésének visszaszorítása érdekében kerüljék a hétvégi kocsmába, bárokba és éttermekbe járást. Aki megszegi a tiltást, akár fegyelmit is kaphat.

A betétdíjas üvegvisszaváltási rendszer bevezetésének lehetőségéről szóló kutatás eredménye szerint a megkérdezettek jelentős része a visszaváltó automaták elhelyezését támogatja, melyeket elsősorban nagyáruházakban látnának szívesen.

A spanyolok avinált bora sajnos nem túl ismert Magyarországon, de annyira talán igen, hogy felkapja az itthoni fogyasztó is a fejét, hogyha „sörösdobozba” kerül. Pláne limonádéval felöntve.

A fertőzöttek számának emelkedése miatt szigorítják a koronavírus-járvány lassítását célzó korlátozásokat Münchenben, ahol elmaradt idén az Oktoberfest, de azért nem teljesen.

A földrajzilag és hagyományaiban is sokszínű Pest megye gasztronómiai különlegességeiről, kézműves termékeiről és innovációiról pillanatfelvételt készítő kötet jelent meg Pest megye ízei címmel.

újra megnyitja kapuit a megújult Dreher Sörmúzeum Kőbányán, amely szeptember 23-tól az ország egyik legjelentősebb söripari szakgyűjteményével várja a látogatókat. Az érdeklődőket a tárlatvezetés mellett sörkóstoló is várja.

Nyáron élénkülni tudott a hazai kiskereskedelmi sörértékesítés, de a vendéglátás még korántsem talált magára a tavaszi sokkból. Jó idő ide vagy oda, összességében tizedével csökkent a belföldi sörfogyasztás.

Jelentősen emelkedett a Google-ben a sör házhozszállításra vonatkozó keresések száma a kijárási korlátozások ideje alatt. A trend világszerte érzékelhető, de mindenki tart a visszaeséstől.

Korábban soha nem látott összefogással, közös programra hívják Magyarország kisüzemi sörfőzdéi a sörök világa iránt érdeklődőket. Az októberben először megrendezésre kerülő Nyitott Főzdék Napján országszerte 25 magyar sörfőzdénél várják ingyenes programokkal a vendégeket.

Megállapodást írt alá az Európai Unió és Kína azzal a céllal, hogy száz európai földrajzi árujelzőnek Kínában, illetve száz kínai földrajzi árujelzőnek az unióban védelmet biztosítson azok jogtalan használatával és a termékutánzatokkal szemben.

Hétvégén végleg becsukta a kapuit a budapesti BrewDog bár. A 2018 végén, az Anker közben nyílt hely az első Közép-európai BrewDog kocsma volt. Élt kb. másfél évet.