Minden eddiginél többen, 565 ezren látogattak ki a kedden zárult Sziget fesztiválra, amely hétből három napon is teltházas volt. A szervezők már a jövő évi programot tervezik, az első 2019-es sztárfellépő neve akár egy hónap múlva ismert lehet.
Nos, a csapból is az folyt a Brewers of Europe Forumon, Brüsszelben, hogy mennyire jönnek fel az alkoholmentes sörök. Erre most kijött egy kimutatás, miszerint a lengyeleknél 63,1 százalékkal ugrott meg a szegmens idén.
Nemzetközi példái már jócskán vannak a házisör főző fesztiváloknak, azonban Magyarországon eddig még nem tartottak ilyet. De ez már csak szeptember 15-ig van így. Akkor lesz ugyanis az I. Homebrewers Festival in Budapest.
Múlt hét végén nyitott meg Guinness Open Gate Brewery & Barrel House, az első Guinness sörfőzde, amely az Egyesült Államokban működik. Ez lesz a Guinness Blonde otthona, valamint azoké a variánsoké, amelyeket direkt a tengerentúli piacra fejlesztenek.
Ahhoz képest, hogy július elején még arról adott ki hírt az MTI, hogy sörárpából is jó termésre lehet számtani, kiderült, hogy kevés gabona termett, ezért drágulni is fog a sör a közeljövőben.
Persze csak tavalyhoz képest. Itt vannak a fesztivál legfontosabb ital- és ételárai. Idén Re:pohárból lehet inni, szóval nem homlokig ér majd hajnalban a műanyagpohár-szemét, hanem csak bokáig.
Még mindig nem csengett le a sörforradalom az Egyesült Államokban – legalábbis a Brewers Association adatai szerint 2500-3000 új sörfőzde van készülőben.
25 éves a Sziget Fesztivál, és ennek megfelelően a szervezők igyekeztek odatenni magukat. Lesz sok minden, Kendrick Lamar, Gorillaz, Dua Lipa, Kygo meg Arctic Monkeys is. És akkor a sörborpálinkáról még nem is beszéltünk.
A 2017-es évben több mint 41 milliárd liter sört állítottak elő az Európai Unióban. A legtöbbet Németország, de vajon ki lehet a második és a harmadik? Hol állunk mi?sörtermelés, gzdaság, európai sörgyártás.
Fél Európában gyenge a sörárpa termés, miközben a kánikulában rengeteg sört szippant fel a kontinens piaca. Úristen, most mi lesz?! Olyan nagy a panaszkodás a meleg miatt, hogy már csak egy dologban bízhatunk.