A legtöbb embert vonzzák, a legsokfélébb sörválasztékot tudják felvonultatni és – nem mellesleg – nagyon hangulatos rendezvények. Íme a legkúlabb európai sörfesztiválok, amelyekre még idén sor kerül.
A Zirci Arborétum mellett nyílt meg a Zirci Ciszterci Apátság sörfőzdéjének első vendéglátóhelye, ahol a frissen csapolt apátsági sörök mellé helyben sütik a Csesznekről származó kézműves hústermékeket, és már a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 hivatalos söre is kapható!
Egy globális kutatás eredményei szerint a negyven év alattiaknak egyáltalán nem lenne szabad alkoholt inniuk, az idősebb felnőtteknek viszont egy kis mennyiség akár jót is tehet.
A Balaton egyik legszebb strandjától nem messze, a Tihanyi-félsziget nyugati oldalán működő Apáti Étterem nem az a hely, ahová véletlenül esnek be a turisták. A Natura 2000 védettségű nádas szomszédságában található, jókora terasszal rendelkező vendéglőből szerencsés esetben még a helyi vadvilág is megfigyelhető!
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig című kiállítását október végéig lehet megnézni Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében.
Balatonfüred legbulisabb étterme egyáltalán nem a parton van, hanem fent a régi városközpontban! A Vasüzlet voltaképpen egy régivágású hentesbolt, egy modern bisztró és egy hangulatos kiskocsma keveréke: igazán egyedi színfolt a tó környékén!
Íme egy lista azokról a városokról, amelyekben lakosságarányosan a legtöbb sörfőzde működik! Talán nem meglepő, hogy a települések nagy része Európában található!
Egész nyáron turnézik a Stari Sörfőzde, amelynek beer truckjában 13 csapból folynak a friss kisüzemi sörök. A következő hetekben Veszprémben lesz legkönnyebb elcsípni az idén 30. születésnapját ünneplő főzde söreit!
A sörgyártók szempontjából legrosszabb forgatókönyv valósul meg Romániában, ahol 2022 első öt hónapjában még a 2021-esnél is kevesebb sör fogyott. A rekordgyenge forint és az infláció pedig nálunk sem ad okot optimizmusra.
Május elején indította azt a kampányát a Fehér Nyúl Sörfőzde, amelyben befektetőket keresnek. A beruházók tulajdonrész vehetnek a főzdében, cserébe pedig részesedést kapnak majd a jövőbeli profitból. A maximális tőkecél 120 millió forint.
