A nagyobb forgalmú vendéglőkben használatos – jellemzően 250 vagy 500 literes – tartály, amely csapolt sörrel látja el a helyet.
BeerPorn.hu
Diákok, vagy asztaltársaságok ivási szokásainak gyűjteménye (jellemzően a XVI-XVIII. századból), amelyekben a mai olvasó számára furcsa, megmosolyogtató részletekre bukkanhatunk.
A középkor óta használt söröskorsók jellemzően kerámiából, ónból vagy ezüstből készültek, és gyakran tetővel is rendelkeztek.
Az első – műanyag bevonatú – fémdobozt az American Can Company feljesztette ki, 1933-ban. A műanyagnak köszönhetően ez megfelelő szigetelést biztosított a sör számára.
Ma már természetesnek vesszük, hogy a sörösüvegeket látványos címkékkel látják el, pedig ez csak a XX. században tertjedt el.
A középkori városokban elterjedt intézmény, amely azt jelezte, mikor érkezett el a kocsmák zárórája. Volt, ahol ez a harang a templomokban kapott helyet, és olyan városok is léteznbek, amelyek kocsmái saját sörösharanggal rendelkeztek.
A sörök erőssége nem jellemezhető kizárólag az alkoholtartalmukkal, hiszen – habár az nagyban befolyásolja – a kortyérzet az, ahol végsőfokon eldől, milyen erősnek is érzünk egy-egy főzetet.
A sörmérföld azt a területet jelentette, ahol egy városnak, vagy sörfőzdének kizárólagos joga volt a saját söre értéksítésére. A középkorban ez az „akció rádiusz” ugyanakkor praktikusan általában azt a távolságot is megmutatta, ameddig a sört a korabeli eszközökkel, minőségromlás nélkül el tudták szállítani.
Amikor a sör elkészült, a gyártás egyik utolsó momentuma az ital hordókba, palackokba vagy dobozokba töltése, ez a sörfejtés. A folyamatot túlnyomás alatt végzik.
Az első, papírból készült söralátétet Robert Sputh szabadalmaztatta, 1892-ben Drezdában, azelőtt szövetből, fából, vagy porcelánból készültek ilyenek.