A Hübris gerilla sörfőzde célja, hogy csak a legvagányabb sörök készüljenek náluk, és persze a hosszú távú terv egy saját főzde létrehozása. Kosztolányi Baji Zsolttal beszélgettünk.
Minden, amit jelentkezés előtt tudnod kell a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának Sörfőző mester szakirányú továbbképzéseiről. Dr. Kun-Farkas Gabriellával, egyetemi adjunktussal, a képzések koordinátorával beszélgettünk.
Patrick Dawson sörszakértő a Draft Magazinnak beszélt arról, hogy azok a sörök, amelyek frissen finoman szólva sincsenek jó formában, érleléssel rengeteget tudnak fejlődni.
A Borsodi Sörgyár Bőcs község (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) határában 1973-ban kezdte meg a működését. Kezdetben csupán kétféle terméket gyártottak, a Borsodi Világost és a Kinizsit.
A Reketyénél szeretik a sört és szeretnek örömet okozni. Ez a két elv határozza meg a főzde működését. Szeretik a klasszikusokat, a receptek elkészítésénél azonban figyelembe veszik napjaink sörtrendjeit is, és a három hölgy sörmesterrel igazán izgalmas sörök születnek.