A San Diego-i Kalifornia Egyetem hallgatói teljesen komolyan gondolják, hogy sört főzzenek a Holdon. Ráadásul most úgy tűnik, esély is van arra, hogy megvalósítsák az ötletet.
Az ősi ékírásos szövegek és az edényekben talált maradványok arra utalnak, hogy Mezopotámia lakosai kedvelték a gabonafélékből előállított erjesztett italt, ám nem sokat lehet tudni a receptekről. Könnyen lehet, hogy a sumér sör nem is tartalmazott alkoholt.
A jellegzetes thai konyha ízeihez nem könnyű kiválasztani a megfelelő sört. Azonban, hogyha sikerül eltalálni a megfelelő párt, az élmény maradandó. Mutatunk pár ötletet!
Budapesten mutatták be azt a könyvet, amely a 122 éves soproni sörgyártás korszakait mutatja be a kezdetektől napjainkig. A kiadvány a sörgyár egyik dolgozójának több évtizedes kutatómunkáját foglalja össze.
Rendhagyó sörkóstolón vettünk részt csütörtökön a Neked Csak Dezsőben, ahol a Mad Scientistből ismert Závodszky Gergő 2 évig érlelt flamand vörös sörét ízlelhette meg néhány meghívott.
Pillanatok, amikor a kedvenceink is jobban örülnek egy sörnek, mint a jutalomfalatnak. Mutatunk néhány világbajnok sörös Instagram oldalt, amelyek garantáljuk, hogy tetszeni fognak!
A ClimateWatch magazin jelentése szerint a klímaváltozás jelentősen megviseli Amerikában a komlótermesztést. Az Amerikai Komlótermesztők Egyesülete ugyanakkor elégedett a tavalyi terméssel.
A jelenlegi hírek szerint két főzdeparkos főzde is fahordós érleléssel próbálkozik idén. A Mad Scientist hordókat gurított be az üzembe, a Monyo pedig tokaji borászoknál „kémkedik”.