A Hara’punk Brewing készíti a szezon legőszintébb nevű sörét, amelyet június közepén főznek majd a Fehér Nyúl Sörfőzdében, IPA lesz, és a közösségi finanszírozásból készülő sör támogatói több átvevőpontos is hozzájuthatnak majd.
A Heaven’s Door márka egyik megálmodója és a márka arca maga Bob Dylan, az italok pedig olyan különlegesek, hogy az elmúlt két évben összesen 35 díjat zsebeltek be.
Május harmadik hétvégéjén zajlott az online térben a Whiskynet rendezvénye, amelyen mi a Teeling Whiskey márkanagykövetével, James Kilgannonnal folytatott beszélgetést követük figyelemmel, belekóstolva abba, milyen is egy igazi „karanténfesztivál”.
Rekordmennyiségű, 21,6 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, éves összehasonlításban 1,6 százalékkal többet, mint 2018-ban – közölte a cseh sörgyárak szövetsége szerdán Prágában.
Hétfőtől engedélyezett Budapesten is, hogy nyitva legyenek a vendéglátóhelyek kerthelyiségei, ebből az alkalomból körülnéztünk, mi a helyzet a nagyobb, méltán népszerű városi teraszokon. Íme a nyitva tartó helyek listája!
Végre eljött az idő, Budapesten is kinyithatnak a teraszok! Némelyik már tegnap óta várja a vendégeket, de szinte mindenhol beindul az élet a héten. Körkapcsolás: mutatjuk, mivel várnak titeket a legszuperebb budapesti helyek!
Annyira megy a hard seltzer, hogy a legismertebb „kézműves” sör gyártó, a skót Brewdog is beszáll a buliba: Clean & Press a neve a saját hard seltzer márkájának, amelyet Aberdeenshire-ben gyártanak, és négyféle ízben érhető majd el.
Magyarországon nincs olyan kis mennyiségű kimutatható alkohol, ami még megengedhető lenne, hogyha autóvezetésről van szó. Hogy ez a megoldás mennyire jó, az folyamatosan vita tárgyát képezi. A válság hatásait ellensúlyozandó, most újból felvetették a megszüntetését.
Amint a kijárási korlátozások enyhítése Budapesten is életbe lép, a First Craft Beer 10 000 korsó ingyen sörre hívja meg a fővárosiakat. A bulihoz eddig kb. 30 vendéglátóhely csatlakozott.
Két magyar sörfőzde is csatlakozott a New York-i Other Half Brewing kezdeményezéséhez, és elkészítették a maguk All Together IPA verzióját, amellyel a vendéglátóipari egységeket támogatják.
