Már fogadja a megrendeléseket a Pécsi Sör vadiúj webshopja, amelyből a Sörfőzde minden terméke házhoz rendelhető, illetve rajta keresztül könnyedén beszerezhetőek a bio és gluténmentes sörök, valamint számos újdonság is!
A járvány idején az éttermek és sörözők bezártak. A házhoz rendelés és az otthoni fogyasztás lett a norma, de ez hamarosan megváltozik a korlátozások enyhítésével. De mit kell tennie egy vendéglátóhelynek, hogy biztonságban érezzék magukat majd a vendégei?
A járványügyi korlátozások, a zárva lévő sörözők és elmaradó rendezvények miatt a sörfőzdékben rengeteg olyan sör áll a tartályokban, amelyektől sajnos meg kell szabadulnia a készítőknek. Franciaországban ez kb. 10 millió liter, de itthon is több főzde keresi a megoldást.
A biológiai alapú sörfőzési technológiák fejlesztését és az ilyen sörök előállítása során keletkező melléktermékek hasznosítását kívánja megoldani a több mint 1,7 milliárd forintos kutatómunka eredményeként a Pécsi Sörfőzde Zrt.
Két hónappal ezelőtt még simán lealkoholistázták azt, aki rendszeresen sörözött otthon. Nos, ez biztosan megváltozott a járvány hatására. Már nem ciki otthon inni, szerintünk ezek voltak a legérdekesebb új sörök az elmúlt hetekben.
A London egyik külvárosában működő The Prince Pub vezetői hat hete nem mentek sehová a kocsmájukból a járványhelyzet miatt. Sörük még mindig van elég, de azért már nagyon várják a pillanatot, amikor kimozdulhatnak.
1500 palack Sertőtlenítőt kapott az Ökumenikus Segélyszervezet a Heineken Hungáriától, illetve – a Pécsi Sörfőzdéhez hasonlóan – nagy mennyiségű alkoholmentes radlert is felajánlottak
Se Sziget, se Sound, se VOLT – írja mai közleményében a Sziget Szervezőiroda. Amit hetek óta tudni lehetett, a kormány mai döntésével bizonyossá vált. De korántsem csak a szigetes fesztiválok maradnak el.