Biztosan mindenki látta már azt a mémet, ami szerint sörbe kellene tenni a vakcinát, kinyitni a kocsmákat, és pikk-pakk be lenne oltva az egész ország. Most valami hasonlót javasol egy kocsmatulaj, igaz, ő teljesen komolyan gondolja.
Csehországban legalább január 22-ig zárva tartanak a vendéglátóhelyek. Január elején több százan szokatlan módon adtak hangot annak, mennyire hiányzik nekik kedvenc sörözőjük. Így nézett ki a „söröspoharas tüntetés”.
a walesi whisky lepárlók arra irányuló törekvését, hogy az általuk készített whisky a skóthoz hasonló, védett státuszt kapjon. Ha ügyesek, ez akár még idén összejöhet.
Aki veszi a fáradságot, és végigböngészi a nemzetközi szaksajtót, nyolc olyan állítást talál, amelyek jobbára egybehangzóan próbálják megjósolni, mi várhat ránk ebben az évben a globális sörpiacon. Stílus- és trendhíradó következik!
A Magyar Turisztikai Ügynökség vendéglátóhelyek besorolását szabályozó jogszabályt készített elő. Ez alapján január 1-től tízféle üzlettípus létezik. Azt ígérik, így csökken majd az adminisztráció, és a hatóságok elvárásai is egyértelműbbek lesznek.
Járvány ide, korlátozások oda, az Első Magyar Házisörfőző Egyesület idén tavasszal is megrendezi a házisörfőzők versenyét, amelyre már lehet nevezni.
Az Európai Unióban hivatalosan 14 országban termesztenek komlót. A legtöbbet Németországban. Cikksorozatunkban a német, a cseh, és a magyar komlótermesztés történetét, és jelenlegi helyzetét mutatjuk be.
Karácsony előtt megszokhattuk, hogy elkényeztetnek minket a sörfőzdék. Ilyenkor jönnek a rafinált desszertsörök, az erős, fűszeres karácsonyi főzetek, és egyéb nyalánkságok. Igyekeztünk azonban nem csak ezekből szemezgetni.
Statisztika készült a karácsony előtti időszak online italvásárlási szokásaiból. Kiderült, miket vásároltunk leginkább. A sör nincsen a legkedveltebb online vásárolt szeszes italok között, de ennek megvan az oka.
2020 generációs sokkhatás? 2020 a hivatkozási alap? 2020, amit még évtizedekig emlegetünk majd? Hogyha a 2020 januári tervekhez hasonlítjuk az előző esztendőt, a helyzet tényleg nem vidám. Ha a március közepiekhez, akkor viszont azt mondhatjuk: kihoztuk belőle a maximumot.
