Cikk megosztása
A sörfőzés történelmi öröksége és a változatos történelmi stílusok előtt tiszteleg a BBC új sorozata. A szériából a május 29. és június 1. között tartott, madridi Brewers Forum keretében mutattak be részleteket, ahol az is kiderült, sört kell majd főzni a Marson.
A Brewing Ambition a The Brewers of Europe megbízásából készült, és látványos felvételekkel szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a sörfőzés mennyire az európai kultúra része. A filmen végigkövethetjük a sör útját az alapanyagok megtermelésétől egészen a szervírozásig.
A sorozat részleteit hétfőn mutatták be a Brewers Forum egyik előadásán, ahol Tim Webb, a Sör Világatlaszának szerzője egész kis himnuszt intézett az italtípushoz. Elmondta, ez a legcsodásabb találmány, hiszen finom, egészséges, változatos, összehozza az embereket, és jókora történelme van, hiszen egyes kutatók szerint a sör volt az emberi kultúra bölcsője. Webb szerint a fentieket gyakran elfelejtik a döntéshozók, akik csak az ital sötét oldalát látják, és a szabályozáson munkálkodnak.
Henri Reuchlin, holland sörszakértő a beszélgetésen kifejtette: az, hogy a sörről általánosságban alakuljon ki párbeszéd a társadalomban, ne pedig csupán márkák kommunikáljanak hirdetéseken keresztül, alapvető fontosságú az erős sörkultúra felépítésében és fenntartásában.
Webb-nél is tovább ment Antonio Fumanal, az egyik legnépszerűbb spanyol sört, az Ambart gyártó La Zaragozana vezető sörfőzője. Szerinte az emberiség fejlődése során bebizonyosodott, hogy a sör szükséges a túléléshez, hiszen felkelti a kíváncsiságot, kreativitásra sarkall, és új agyi interakciókat vált ki. Épp ezért Fumanal nem kertelt, hanem kijelentette: a Mars telepeseinek muszáj lesz majd valamilyen sört főzniük, hogy sikeresek legyenek az ember számára teljesen idegen környezetben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A madridi rendezvényen több mint 1000 sörgyártó, beszállító és döntéshozó tanácskozott. Az egyébként nemrég Budapesten járt Pierre-Olivier Bergeron, a Brewers of Europe főtitkára pedig bejelentette, hogy a következő hasonló rendezvény Prágában lesz 2023. május 21. és 23. között.
Madridban mintegy 40 különböző kerekasztalbeszélgetés és előadás zajlott le három nap alatt, leginkább olyan témákról, mint az újrahasznosítás, az innovatív sörfőzési technikák, a marketing vagy a csomagolás. További beszámolók hamarosan jönnek a fórumról, a BBC sorozatáról pedig itt tudhatsz meg többet!