A kisüzemi sörtől féltik a német söripart?

Írta: BeerPorn.hu

2021-07-20 | 06:19 Hírek

Fotó: Peakpx.com

A hagyományos sörkészítési folyamatokat, illetve a klasszikus német sörtípusokat hosszú távon akár veszélyeztetheti is, hogy a fiatalabb korosztály már nem feltétlenül azokat választja Németországban sem.

A Global Data elemzése szerint a sörfogyasztók is egyre tudatosabban választanak termékeket, és ez komoly hatással van azokra a főzdékre, amelyek még mindig a német tisztasági törvény mentén igyekeznek meghatározni önmagukat és termékeiket.

A cég számaiból kiderül, hogy az elmúlt öt évben (2015 és 2020 között) a német sörpiac 1,3 százalékos éves összetett növekedést tudott bemutatni, dacára az elmúlt időszak bezárásainak, illetve a csökkenő turizmusnak.

Holly Inglis, a Global Data elemzője elmondta, hogy a kisüzemi sörpiac Németországban is csak lassan növekszik, hiszen a fogyasztók még mindig a klasszikus német sörfajtákat választják, így a pilsnert, a weizent vagy a bockot, ám a kézműves piac olyan trendi termékeket mutat be, amelyek mellett nem lehet szó nálkül elmenni – írja a Beer Today.

Ezek a fajták egyre szélesebb körben jelennek meg a piacon, és néhány nagyobb sörfőzde is beindította már saját „kézműves gyártósorát”. A GlobalData felmérése pedig azt mutatja, hogy a német sörfogyasztók 19 százaléka időnként kipróbálja az újdonságokat – beleértve az alkoholmentes termékeket, vagy olyan alkoholos italokat, amelyeket nem sorolunk a sörök közé.

A felmérésből kiderült, hogy 30 százalékukat a kíváncsiság hajtja, illetve 10 százalék nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten az új, kézműves sörgyártók termékeire kíváncsi.

Inglis szerint hosszú távon megfigyelhető lesz a fogyasztói korosztályok között egy egyértelmű szakadék, mivel a craft sörök főképp Németországban is a fiatalabb fogyasztókat szólítják meg elsősorban.