fbpx

2021, ez itt 10 dolog, amit imádok benned!

Írta: Knap Gábor

2021-12-31 | 06:42 Magazin

Az év végi, visszatekintő, monstre, retrospektív összeállítások sajátja a hurrá és a jajdejóvolt-érzés, de hát mi másért készülnek az ilyenek, ha nem a kellemes emlékek miatt?! Azokból pedig szerencsére van 2021-re is több, mint egy rakás. De tíz biztosan!

1. Nyitott Főzdék Napja, kétszer

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

Amikor 2020-ban elkezdtünk szervezni az első Nyitott Főzdék Napját, csak óvatosan mertünk arra gondolni, hogy ebből sorozat lehet, és 2021-ben már kettő is lesz belőle. A tavaly tavaszi rendezvényünk ráadásul épp a lezárások vége után, a jó idő beköszöntével egyszerre érkezett, és egy fantasztikus hangulatú, kikeletünnep lett belőle. Ősszel pedig szintén teltházról számoltak be a résztvevő sörfőzdék.

Szóval jól látszik, hogy az igény továbbra is nagy a nyitott főzdékre, neki is vágunk 2022-ben is! Ráadásul a tervek szerint kissé átalakítjuk a koncepciót, emiatt jövőre nem lesz két Nyitott Főzdék Napja. Valami sokkal jobbat találtunk ki! De mindent a maga idejében! :)

2. Balatoni Sörkalauz

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Balatoni Sörkalauz (@balatonisorkalauz) által megosztott bejegyzés

Avagy hogyan lesz a népmesei, elátkozott projektből az egyik legszuperebb: 1200 km, 26 felkeresett település, rengeteg nagyszerű arc, finom italok és ételek, számtalan csodálatos hely. A Balatoni Sörkalauzzal egészen új vállalkozásba fogtunk: összegyűjteni a magyar tenger környékének legszuperebb olyan éttermeit és boltjait, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a sörválasztékra, és a gyűjteményből természetesen nem maradhattak ki a tó mentén található sörfőzdék sem.

Ez a másik olyan munka, amit nagyon várunk jövőre. Mert nem kérdés, hogy 2022-ben még jobban alászedjük Balaton ügyben (is).

3. Újból lehetett étterembe menni!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

Ez kicsit kilóg a sorból, belátom. Mégis nagyszerű érzés volt hónapok kajarendelései, hátsó kertben elfogyasztott sörei és kényszerszülte, félillegál partijai után végre igazából, felszabadultan beülni valahová, kérni egy pohár bort/sört/szörpit, vagy kávét és csak úgy hesszelni, vagy világmegváltani, netán egyszerűen csak dolgozni.

Ez az a része 2021-nek, ami, bár szuper volt, de soha többé nem akarjuk átélni – hiszen ahhoz újabb lezárás kellene.

4. Extrémsör verseny

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

A One Beer kezdeményezésére indult extrémsör versenyen a Reketye Sörfőzde és Winkler Róbert mellett mi voltunk még benne a zsűriben, ami azt jelentette, hogy borzalmasan sok szart sört furcsa sört kellett megkóstoljunk. De a top10-be végül került pár nagyonis emlékezetes főzet! A tervek szerint nem állunk le a következő évben sem, annál is inkább, hogy – ha jól számoljuk – a top10-es mezőnyből már három olyan formáció is van, aki azóta gerillaként kipróbálta magát. És nem is teljesítettek rosszul!

5. Közös sörkoktél a Hedonnal

Ez az igazi fun! Balatonvilágoson, a Hedonnál akkora volt nyáron a lazulás, hogy meg kellett fogalmazni egy sörkoktél formájában. Ha minden emlék stimmel, háromfélére is volt ötlet, de a cold brew kávés annyira egyértelműen szuper volt, hogy nem volt többé kérdés. Egészen pontosan az volt a duma, hogy „a cold brew kávé adja az erőt, a tonik a fűszereket, a lime a frissességet, a Johnny pale ale pedig a mindent lebíró akaratot”. Végül az ital egész nyáron fent volt az itallapon, és a látogatók eléggé nagy kedvence lett!

6. Cimbizés a belgákkal

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

Néha egészen váratlan helyeket bukkan szuper ismeretségekre az ember! A Belga Nagykövetség nyár végi rendezvényére azért hívtak meg, mert szerettek volna bemutatni a Beer van Brugge alapítóinak. Ők pedig a sörüket szerették volna megmutatni. Hát, így teljesüljön mindenkinek minden vágya! Kellemes sörök, jó arcok, jó kis emlékek. Brugge vigyázz, megyünk!

7. πίβο Microbrewery, a ciprusi spanok

Szeptember végén tartották Budapesten a Central European Brewers Conference rendezvényt, amelyet egy sörverseny is kísért. A megmérettetésen jó pár remek sört kóstoltunk, miközben összeismerkedtem a πίβο Microbrewery arcaival, akik Cipruson nyomatják a craft beert. Egy héttel később pedig már a Lárnaka és Nicosia között, fél úton található πίβο-nál támasztottuk a pultot. Köszi srácok a sok jó sört, meg a maratonira nyúlt kóstoló végén a hazafuvart is! :)

8. Sörtesztek

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

Hogy ne csak a felhőtlen hepajkodásról szóljon ez a 10 emlékkép, idézzük csak fel, milyen remek söreszteket csináltunk a Beerporn.hu csapattal 2021-ben! :)

No nem mintha ne lenne jó buli egy-egy sörteszt is, kivéve, ha az alkoholmentesekről van szó. És egyáltalán nem az alkohol hiánya volt a bibi… A barnák között már eggyel viccesebb volt kiválasztani a legjobbat, a legnagyobb móka pedig a búzasörök esetében volt összeszedni, melyiket, miért csíptük jobban a többinél. Már nagyon várjuk a következő teszteket!

9. Újra fesztiválok

Jó-jó, azért nem volt 2021 még az igazi ebből a szempontból (sem), de azért volt már pár buli itt-ott. Rögtön ott a nyáron nyílt Monyo Land, ami végül is afféle fesztiválként üzemelt a nyár második felében, méghozzá olyanként, ahol tuti a sör is.

A tényleges feszteken pedig augusztus elejétől már ott kellett lennie a kisüzemi sörnek is, ez törvényi szabályozás. El is mentünk az EFOTT-ra, hogy Scooterre veressünk megnézzük, hol a kisüzemi, vagyis ez esetben a Nyéki Sör. Arconpörgés, bugyidobálás.

10. Új HUBA tanfolyamok

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

Ha egyszer majd le kell írni egy sikeres sörtanfolyam-sorozat receptjét, akkor abból véletlenül sem fogjuk kihagyni, hogy mindenképp néhány hónappal a globális vendéglátóipari lezárások előtt kell indítani az ilyesmit. Mert úgy sokkal nagyobb a kihívás! :)

De komolyra fordítva a szót! Volt időnk elég sok, hogy azon agyaljunk, milyen irányban feljesszük tovább a HUBA – Hungarian Beer Academy sörsulit. Aztán végül 2021 novemberére kristályosodott ki, hogy szükség van alapfokú tanfolyamokra, a már meglévő, részletesebb sörtudományi képzés mellett. Azon kívül pedig, úgy láttuk, van egy csomó hallgató, akik kifejezetten sörgasztro-ügyben érdeklődnek, szóval 2022-től már azokkal is készülünk!

Összességében: Csáó 2021, cuki vagy, meg minden!

De inkább szevasz 2022!

Mutasd, mit tudsz!