World Beer Idol: 3 magyar érem

Írta: BeerPorn.hu

2020-01-23 | 06:27 Hírek

Fotó: Twitter.com/worldbeeridol

Arany-, ezüst-, és bronzérmet is szerzett egy-egy magyar sör a 2020-as csehországi World Beer Idol (WBI) nemzetközi sörversenyen. A Szent András Sörfőzde két főzete és a Körös-Maros Biofarm egy söre érdemelt kitüntetést.

A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri 17 ország közel 50 sörfőzdéjének 200 söre közül választotta ki a magyar díjazottakat. A Szent András Sörfőzde russian imperial stout típusú Rettegett Ivánjának aranyérme az eddigi legnagyobb elismerés, amit magyar sörfőzde ezen a megmérettetésen elért.

Az idén ötödik alkalommal, Prágában megrendezett versenyen pedig ezüstérmet kapott a szentandrásiak Bandibá’ IPA-ja. „Nagyon büszkék vagyunk, hogy éppen a sörkészítés egyik fellegvárában, Csehországban sikerült ilyen szép eredményt elérni. Ez a díj is azt mutatja, hogy jó úton járunk. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy izgalmas és kiváló söröket kínáljunk a sörbarátoknak” – értékelte teljesítményüket Bukovinszky Béla, a Szent András Sörfőzde ügyvezetője.

A 2020-as versenyen bronzérmet szerzett a Körös-Maros Biofarm Alakor Biosöre, amelynek a receptjét a cég annak idején a Szent István Egyetem (korábban Corvinus) Sör- és Szeszipari Tanszékével fejlesztette.

A fődíjon kívül egyébként összesen 9 arany, 16 ezüst és 21 bronzérmet osztottak ki a benevezett mintegy 200 sör között, továbbá egy-egy díjat ítéletek oda a legjobb design és a legjobb pilsner kategóriában. A World Beer Idol fődíjat a német Hell főzde Brauerei Greif söre kapta. A díjazottak teljes listája itt érhető el.