A nagy magyar sörgyárak 2025-ös, friss beszámolói szerint az árbevétel jelentős volt, a profit azonban látványosan olvadt – több helyen veszteségbe fordult a működés.
„Sörtörvény”, élelmiszerkönyv módosítás és elásott csatabárd. Javában zajlik a kormányváltás, a Magyar Sörgyártók Szövetsége és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete az előző kormányhoz fűződő viszonyáról ad számot, miközben számos téma van, amiben egységesen kellene az új vezetés elé lépniük. Nagyinterjú a két szervezet vezetőjével, Kántor Sándorral és Starcsevics Péterrel.
Mennyiség helyett minőség – ez az új sörfogyasztási trend a Magyar Sörgyártók Szövetsége szerint, amely idén a széles választékot és a kulturált sörfogyasztást népszerűsíti az 1 Magyar Sör nevű kampánnyal is.
Összefogott a Magyar Sörgyártók Szövetsége és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete, hogy közösen álljanak ki a magyar sör minősége és közös értékei mellett.
Kihívásokkal teli év volt 2025 a söripar számára is, de a magyar sörexport a 2023-as csökkenés után tavaly újra növekedni tudott.
Összesen egymilliárd forintot oszt szét a falusi sörözők-borozók között a kormány. Ennek azonban nem sok értelme van anélkül, hogy meghatároznák, mit várnak érte cserébe. Kocsmaprogramokra egyébként vannak jó nemzetközi példák.
A Sörszövetség és a kisüzemi sörfőzdék kocsmafejlesztési programot szorgalmaznak, hogy megmentsék a rohamosan fogyatkozó vendéglátóhelyeket. Az ír és brit mintára tervezett kezdeményezés nemcsak a söripart erősítené, hanem a közösségi életet is új szintre emelné.
A jövőben együtt tehetnek a kocsmakultúra fejlesztéséért, azért, hogy megmutassák a sör értékeit és szabályozási területen is létrejöhet a kompromisszum.
Ahogy azt várni lehetett, a nyáron megemelt jövedéki adó bizony jól meglátszik a magyar sörgyártás teljesítményén. A Sörszövetség adatai szerint a „lefelé vásárlás” jelensége is megfigyelhető már.
Óvatos optimizmus, de pattanásig fesztült idegek jellemzik a magyar söripar jelenlegi helyzetét – legalábbis erre lehet következtetni a Magyar Sörgyártók Szövetségének harmincadik születésnapja alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésből.
