Az Európai Unióban gyártott sörök több mint felét mindössze négy országban készítik, de ennél is nagyobb probléma, hogy hiába nőtt valamelyest az éves termelés, még mindig elmaradt a 2019-es szinttől.
Egészen szürreálisan hangzik az a terv, amit Japánban valósítanának meg, ahol a fiatalok nem fogyasztanak elég alkoholt, ezért csődközeli állapotba jutottak a vendéglátóhelyek. Ezért a helyi adóhatóság felügyeletével indítanak italozásra buzdító programot.
Már a járvány előtt világszerte lelassult a söripar általános növekedése, most pedig az orosz-ukrán háború miatti nehézségekkel kell megküzdeni. Egy antwerpeni söripari konferencián mégis azt jósolták: fényes jövő állhat a sörgyártók előtt.
Egyre nő a söripar hozzájárulása a globális GDP-hez. 2019-ben világszerte 23 millióan dolgoztak a sörgyártásban és értékesítésben. Az ehhez kapcsolódó, más ágazatok pedig még 6 millió munkavállalót foglalkoztattak.
793-ban nyitották meg a Ye Olde Fighting Cocks nevű ivót, amely több mint 1200 éve működik folyamatosan a hertfordshire-i St. Albansban. Jelenleg úgy fest, a koronavírus járvány kivégezte a patinás vendéglátóhelyet, de még van remény.
Ugyan a koronavírus-fertőzöttségi adatok csak lassan javulnak, világszerte enyhülnek a járványügyi korlátozások, ez pedig bizakodással töltheti el a vendéglátókat és söripart is.
Jelenleg legfőképp Európát sújtják a járványügyi korlátozások, de a mi kontinensünk egyébként is egyre kisebb tényező, ha a globális sörfogyasztást nézzük. A Heineken és az AB InBev részvényei hasítanak, ami arra utalhat: fellendülőben lehet a sörpiac.
Angliában, sőt egész Nagy Britanniában megnövekedett a járványidőszakban azok száma, akik már veszélyes mennyiségű alkoholt fogyasztanak. Magyarországon 2020-ban pedig 80 százalékkal ugrott meg az alkoholos italok forgalma.
Az új évet sokan szeretik egy hónap absztinenciával kezdeni. Ez két dolgot jelent: megnő az alkoholmentes sörök iránti kereslet, a kocsmárosokat képviselő szervezetek pedig kongatják a vészharangot.
A multinacionális sörgyártók kezében lévő sörfőzdék besegítenek több ezer cseh vendéglő arculatának felfrissítésébe. Ez egyfelől segítség a járványban meggyengült cégeknek, de a piacot is komolyan befolyásolhatja.