fbpx

Angliában már figyelmeztetnek a Covid és az alkoholizmus közötti kapcsolatra

Írta: BeerPorn.hu

2022-01-18 | 12:55 Hírek

Angliában, sőt egész Nagy Britanniában megnövekedett a járványidőszakban azok száma, akik már veszélyes mennyiségű alkoholt fogyasztanak. Magyarországon 2020-ban pedig 80 százalékkal ugrott meg az alkoholos italok forgalma.

Nagy-Britanniában az egészségügyi fejlesztésekkel és az egészségügyi ellátások terén tapasztalható egyenlőtlenségekkel foglalkozó hatóság adatai szerint megnövekedett azok száma, akik már veszélyes mennyiségű alkoholt fogyasztanak – írja a The Guardian.

Julia Sinclair, a brit pszichiáterek kollégiumának elnöke szerint a növekedésért részben az a felelős, hogy az emberek a koronavírus-járvány alatt otthon kezdtek inni, az iszogatás pedig ezért órákkal tovább tart, mint ha egy pubban töltenék az időt.

A YouGov brit közvéleménykutató cég felmérései szerint Anglia felnőtt lakosságának 18,1 százaléka növekvő vagy magas kockázatot jelentő mennyiségű alkoholt ivott a 2021 októberéig tartó három hónapban.

Ez jóval magasabb érték, mint a járvány előtti időből származó 2020. februári adat: akkor 12,4 százalékra, azaz 6 millió emberre volt ez érvényes. 2019 októberében 11,9 százalék, mintegy 5 millió ember ivott ennyit.

A brit állami egészségügyi szolgálat egy felnőttnek hetente legfeljebb 14 egységnyi alkohol fogyasztását javasolja. Sinclair szerint a legutóbbi adatok alapján kétszer annyi férfi iszik veszélyes mennyiségű alkoholt, mint nő. Emellett azt is sugallják a felmérések, hogy sokan még mindig küzdenek a pandémia okozta bizonytalanságérzettel és szorongással, míg másoknak szokásává vált az alkoholfogyasztás.

Sokan még nem jutottak el arra a szintre, hogy észrevegyék, problémájuk van. Az otthoni ivás órákon át eltarthat, és az emberek nem tartják számon, mennyit ittak, „hiszen az italok nem egységben érkeznek”.

A járvány miatt Magyarországon is jelentősen megugrott 2020-ban az alkoholfogyasztás: 2020 februárjában, amikor a koronavírusjárvány hírére a lakosság nagy felvásárlásokba kezdett, 80 százalékkal ugrott meg az alkoholos italok forgalma, és még a következő hónapban, márciusban is 50 százalékkal több alkoholt fogyott.

A karantén végén, június-júliusban 2019-hez képest tíz-harminc százalékkal ugrott meg a fogyasztás, amelyet turisták hiányában a hazai kereslet élénkített.