A Reuters értesülései szerint a Mol is ajánlatot tett egy konzorcium tagjaként sörmárkák megvásárlására a világ legnagyobb sörgyártójának, a Drehert is tulajdonló Anheusen-Busch InBevnek.
Legalábbis, ami a közép- és kelet-európai régiót illeti. A sörgyártók szerint ha csökkentenék az adóterheket, akkor sem lenne kevesebb a költségvetési bevétel, mert akkor emelkedne a fogyasztás.
A vállalatcsoport, amelyhez a Borsodi Sörgyár is tartozik, cégérték alapján a világ harmadik legnagyobb sörgyártója lett – áll a Molson Coors közleményében.
Az EU szerint túl nagy lehet az Anheusen-Busch InBev és a SABMiller összeolvadásából létrejövő gigacég, így a SABMiller kiszervezi a magyarországi, romániai, csehországi, szlovákiai és lengyelországi aktíváit.
Az alacsonyabb átlaghőmérséklet miatt elmaradt a várt kiemelkedően jó sörértékesítés a nyári hónapokban. Nem hozott fogyasztási növekedést a foci EB és az olimpia sem.
A belga-brazil Anheuser-Busch InBev, a világ legnagyobb söripari konszernje bejelentette, hogy legnagyobb versenytársával, a második helyen álló SABMiller céggel október 10-ig létrejön az összeolvadás.