Vagy a kocsmáros… Karácsonyi csoda, vagy rémálom – ki-ki döntse el, mit élt át az a negyven ember, aki a Délkelet-angliai Sussexben, egy havazás miatt bent ragadt egy kocsmában, és ott kellett éjszakázzon.
Első ránézésre nem vállalt valami nagyot a Londontól délre található Tongham mellett működő, Hogs Back Brewery, amikor azt mondta: ingyen sört osztanak, ha Anglia bejut a november 20-án kezdődő focivébé döntőjébe.
Kétségtelen, hogy kevésbé illik az angol királynő imidzséhez az, hogy egy kocsmában sörözik, mégis felvetődött a hír, hogy Őfelségének hivatala kocsmát nyit a norfolki Sandringham Estate-en.
És erről a háború tehet: Oroszországból származik ugyanis a fish and chipshez használt hal, Ukrajnából pedig a sütésre használt olaj jelentős része. És akkor még nem szóltunk az inflációról.
793-ban nyitották meg a Ye Olde Fighting Cocks nevű ivót, amely több mint 1200 éve működik folyamatosan a hertfordshire-i St. Albansban. Jelenleg úgy fest, a koronavírus járvány kivégezte a patinás vendéglátóhelyet, de még van remény.
A durhami Stockton-on-Teesben található Szűz Mária templom melletti temetőben sörfesztivált rendeztek, amit nehezményezett az egyház és a hívek, pedig a bevételt a templom toronyórájának javítására használják fel.
Tény, hogy meglehetősen karácsonyi hangulatú, de elsőre azért kicsit furcsa az a wellness, amelyet egy Cheshireben működő szálloda kínál a vendégeinek.
Kelet-Anglia mindig is sörfőző vidéknek számított, mert jól megterem az árpa arrafelé. Az A14-es, Cambridge környékén futó főútvonal felújításakor a régészek találtak nagy csomó bizonyítékot találtak erre.
Miközben Moszkvában a foci vébé miatti megnövekedett fogyasztás okoz sörhiányt, Angliában a szén-dioxid hiány miatt aggódnak a sörpiac szereplői. Nem lesz mit inni?
Újra eltelt négy év, ami azt jelenti, hogy hamarosan kezdődik a focivébé, ami egy nagyszerű alkalom arra is, hogy áttekintsük, milyen sörökkel ülnek le szurkolni az egyes országokban. És persze mi is megkóstoljuk ezeket a söröket – ha be tudjuk szerezni.