fbpx

Mi az a natúrsör, ami az új Cecei Sörüzemben készül?

Írta: Knap Gábor

2022-01-12 | 20:22 Magazin

120 hl-es tartályok – kisüzemi méretben a legnagyobbak

Pár évvel ezelőtt már felröppent a hír, hogy valami nagy dolog készül a Fejér-megye déli részén található Cecén, ahol jókora beruházással épül az ország egyik legmodernebb és legnagyobb kisüzemi sörfőzdéje. A Cecei Sörüzemben már javában zajlik a munka, és az általuk készített söröket is hamarosan kóstolhatják a fogyasztók!

A Cecei Sörüzem márkanév egyszerre hasonlít valamely nagy sörgyár nevére, ha viszont a „sörüzem” szóból mégis kisebb főzdére asszociálunk, jól tesszük, hiszen minden szempontból a kraft és az ipari szegmens közé pozícionálja magát az új márka. Tehát már az elnevezéssel is a sörfőzde klasszikus mivoltát szeretnék hangsúlyozni a ceceiek, és azt, hogy nem félnek nagyot álmodni: hasonlóan hosszútávú, folyamatosan jelenlévő brandet szeretnének létrehozni, mint amilyeneket mondjuk a 19. században alapítottak.

A legtöbb klasszikus márka vagy az alapító nevét örökölte, vagy a földrajzi helyet, ahonnan származik – magyarázza Kosztolányi-Baji Zsolt, a Cecei Sörüzem márkamenedzsere, aki a termékfejlesztésben is részt vesz. Majd hozzáteszi azt is, hogy a „felfedezés hagyománya” szlogenjük is arra utal, hosszú távon itt lesznek, munkájukat pedig a folyamatos belső megújulás kíséri majd.

Regionális, natúr, sör

Ha úgy vesszük, egy nemzetközi trendbe illeszkedik a Cecei Sörüzem azzal, hogy regionális főzdeként hivatkozik magára: a sörpiaci fejlődésben Magyarországnál előbbre tartó országokban megfigyelhető, hogy a nagy sörgyárak, valamint a kraft főzdék között megjelenik az az üzemméret, amely Németországban vagy Csehországban már régóta létezik. Az ilyen „középfőzdéket” leginkább a megbízható minőség, és letisztult sörstílusok jellemzik.

A hazai malátáknak szánt, 24 tonnás silók

A söreink közérthetők és a legtöbb kisüzemi sörnél alacsonyabb áron vásárolhatók majd meg. Nem extravagáns söröket készítünk, de – ugyanúgy, mint a vezető kraft főzdék – mi is minőség orientáltak vagyunk – mondja a márkamenedzser. A termékeik előállításánál a természetesség és a környezetvédelem is fontos szempontok voltak. Védjegyoltalom alá jegyeztették ugyanis a „natúrsör” megnevezést, amelyet bármely sörfőzde készíthet a jövőben, hogyha teljesíti a feltételeket. Ehhez az kell, hogy a sörök hagyományos eljárással (enzimek, erjedésgyorsítás nélkül) készüljenek, kizárólag természetesen erjesztett szénsav legyen bennük, és a sörbe került alapanyagok legalább 75 százaléka Magyarországról származzon. Számunkra fontos, hogy magyar márkaként tekintsenek ránk a fogyasztók, nekünk a hazai értékek, a környezet védelme és a tudatos életmód egyaránt fontos – tette hozzá a márkamenedzser.

Cece az ország közepe

A Cecei Sörüzem megvalósításán több mint három éve dolgozik a befektetői csapat. Az üzemnek és a márkának öt kisebbségi tulajdonosa van. Ezek a természetes és jogi személyek kompetencia alapján vesznek részt a projektben, vagyis volt, aki a főzde kivitelezésével foglalkozott, illetve vannak vendéglátásban, kereskedelemben érdekelt tulajdonosok is.

És, hogy miért épp Cece? Egyfelől Budapesten az ingatlanárak annyira magasak, hogy egy ilyen beruházást sokkal nehezebb tető alá hozni, másfelől Cece logisztikailag remek helyen van – mondja Kosztolányi-Baji Zsolt. Továbbá pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy az ország egyetlen malátagyára is a közelben (Dunaújvárosban) van. A tervnek az a része pedig a már ismertetett natúrsör tematikába illik, hogy a Cece környékén termett árpa felhasználásával készült maláta adja majd a cecei sörök alapját.

A cecei crew

Az üzemet egy régi pékség ipari téglaépületében alakították ki, némi hozzáépítéssel, így a külső nem feltétlenül árulja el, mi van odabent. Belül ugyanis a legmodernebb felszerelés áll a munkatársak rendelkezésére. A főzőház és az erjesztőtér berendezéseit zip’s készítette, a dobozoló rendszert pedig a Comac szállította, amely szinte csak nagy sörgyárakkal és üdítőipari vállalatokkal áll kapcsolatban. Cecére a legkisebb gépük került, ami – kisüzemi sörfőzde méretekben mérve – még mindig óriási, de garantálja az állandó, magas minőséget.

Az üzem vezetője Turóczi József lesz, aki korábban Miskolcon, a zip’snél dolgozott, a receptek kialakításában pedig Kosztolányi-Baji Zsolt mellett Tamás Apor vett részt. 15 ezer hektoliteres kapacitással indulnak, amelyet könnyedén meg tudnak duplázni, hogyha szükséges.

Nyárig jön a láger, az IPA, a wit és a meggy

Az első cecei sörök februárban kerülnek a fogyasztókhoz, a következő fél évben összesen négyféle termék jelenik majd meg. Elsőként a Cecei Szűretlen Láger, amely egy virágos illatú, világos, alsóerjesztésű sör, amelynek készítésekor az aromakomlókat is bőkezűen használták. Könnyen iható, kicsit érdeskés, nem túl malátás sör, valahol a münchener helles és a pilseni között. Afféle „cecei pale láger”.

A Cecei Szűretlen IPA követi majd a lágert, valójában egy könnyed, session IPA lesz, 5 százalékos alkoholtartlommal, trópusi gyümölcsökre emlékeztető, keserédes de egyensúlyra törekvő aromatikával.

Néhány héttel az első kettő után jön, a már ugyancsak kész gyömbéres búzasör. Ez a witbier nem tolakodó gyömbérességgel ugyancsak a lazább sörélmények közé tartozik majd, amiből természetesen nem maradhatott ki a koriander és a narancshéj sem.

Ha minden jól megy, nyár elején pedig megjelenik egy meggyes sör is, amin jelenleg is dolgoznak a főzdében. A cél, hogy ne legyen benne hozzáadott cukor és citromsav sem. Tehát csak a meggy és a sör.

A termékek kizárólag hordós és dobozos kiszerelésben kerülnek ki a főzdéből, tehát üveges változat egyáltalán nem készül belőlük. Úgy számítanak: 30 százalékát a termékeknek a vendéglátásban, a többit a kiskereskedelemben értékesítik majd.