fbpx

Lemond a világ legnagyobb söripari cégének vezetője

Írta: BeerPorn.hu

2021-05-08 | 06:46 Hírek

Carlos Brito (Fotó: Forbes.com)

Carlos Brito lemond a világ legnagyobb sörfőzde-csoportjának, az AB InBev vezérigazgatójának posztjáról, július elsejével távozik a cégtől. Utódja Michel Doukeris lesz, a társaság észak-amerikai üzletágának elnöke. A hír nem meglepő, szeptember óta lehet tudni, hogy Brito távozik.

Martin Barrington, az AB InBev igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy Brito tette a társaságot a világ vezető sörgyártó vállalatává, illetve mesterien integrált egy csomó vállalkozást, amelyek ma az AB InBev-et alkotják.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek ennek a világszerte 164 000 kollégából álló csapatnak” – nyilatkozta Carlos Brito, aki természetesen gratulált Doukerisnek.

Az AB InBev nyilatkozata szerint Michel Doukeris a cég átalakulásának felgyorsítását végzi majd és a növekedés következő állomásain vezeti majd át a társaságot. A menedzser korábban vezetői szerepet töltött be a cégnél Brazíliában, Kínában és az Egyesült Államokban is.

Az AB InBev egyébként most hozta nyilvánosságra első negyedéves eredményeit is. Ezek alapján a hangulat jó lehet náluk: a számok növekedése a járványt megelőző szintet is meghaladja. Az eladott sör mennyisége 2,8 százalékkal nőtt 2019 első negyedévéhez képest és a prémium portfólió is 28 százalékkal tudott növekedni, ez pedig a cég bevételeinek több mint 30 százalékát adja. A társaság globális márkái, így a Budweiser, a Stella Artois és a Corona 46 százalékos árbevétel-növekedést értek el.

Illetve szépen muzsikált az egyéb italokat értékesítő szegmens is, így a Mike’s Hard, és a Bud Light Seltzer hard seltzerek, illetve a Flying Fish söralapú, ízesített italok több mint 1 milliárd dollárt termeltek 2020-ban, idén az első negyedévben pedig további 40 százalékkal tudtak nőni.