Jöhet a kötelező kalóriajelölés a sörös címkéken is?

Írta: BeerPorn.hu

2016-03-12 | 08:24 Hírek

sorosuvegek

Civil fogyasztóvédők szerint itt lenne az ideje, hogy feltüntessék a szeszes italok üvegein, hogy mennyi kalóriát tartalmaz a termék. A borászok már tiltakoznak.

Az alkoholos italok kifejezetten a hizlalóak, kalóriadúsabbak lehetnek, mint a legtöbb édesség – mondják a fogyasztóvédők.

Az energiatartalmat rengeteg élelmiszer címkéjén már megjelenítik a gyártók, 2016 decemberétől pedig kötelező is lesz a tápérték-jelölés az előrecsomagolt élelmiszereken. Kivéve az 1,2 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italokat – mondta a Hírado.hu-nak Dömölki Ferencné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület munkatársa.

Haraszti Anikó, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa szerint logikus, hogy az energiatartalmat feltüntető címkézési gyakorlat kiterjedjen az alkoholos italokra is. Ő főleg a koktéljellegű, aromásított, édesített szeszek, a likőrök, és a tömény italok esetében látja ezt indokoltnak, mert ezekben sok olyan adalékanyag és kalória van, amit a legtöbb fogyasztó nem is sejt. Ilyen szempontból is nagyon csalókák az alkoholos italok, egy üveg bor vagy három sör a napi kalóriaszükséglet negyedét-harmadát is fedezheti – mondta.

Wille-Baumkauf Márta, a Magyar Független Szőlő- és Bortermelők Országos Szövetségének elnöke a Híradó.hu-nak elmondta: egy gondolkodó borivó címke nélkül is tudni fogja, hogy nagyjából mennyi az itala energiatartalma. Szerinte az ágazaton belül is lehetnek ellentétek a címkézés bevezetéséből, hiszen egyes sörgyártók 1 deciliterre vonatkoztatva honlapjaikon már most is közlik, mennyi az ital kalóriatartalma. Wille-Baumkauf szerint ez megtévesztő lehet, mert egy deci borban tényleg több a kalória, mint ugyanannyi sörben, csak hogy utóbbiból nem igen szoktak egyszerre ilyen kis mennyiséget fogyasztani.

(Fotó: Bossfight.co)