fbpx

Ismét egy amerikai craft sörfőzdével állt össze a Bitburger – már kóstolható az eredmény!

Írta: BeerPorn.hu

2022-03-21 | 06:58 Magazin

Korlátozott mennyiségben kerül Magyarországra a Bitburger új, hidegkomlós söre, amelyet az amerikai Deschutes Sörfőzdével közösen készítettek. A sör egy olyan zwickel, amely egyszerre malátás, közben pedig csak úgy vibrálnak benne az amerikai komlók!

A Németország nyugati szélén, a luxemburgi határnál található Bitburger Sörfőzde nem először készít egyszeri, közös főzetet amerikai kraft üzemmel: 2020-ban a Sierra Nevada Brewinggel működtek együtt a Triple Hop’d Lager megalkotásakor. Azt a sört egyöntetű lelkesedéssel fogadta a nemzetközi sörkedvelő közönség, így nem csoda, hogy most itt az újabb kollaboráció! A már Magyarországon is kapható hidegkomlós kellerbiert az Oregon államban alapított Deschutes Breweryvel közösen főzték.

A Bitburgert nem kell bemutatni

A német sörfőzés egyik, itthon is jól ismert állócsillagának, a Bitburgernek a története több mint 200 éve, egészen pontosan 1817-ben kezdődött. Theobald Simon sörfőzőmester pedig a 19. század végén készítette el a cseh pils német megfelelőjét, helyi alapanyagok segítségével, amely könnyedebb, halványabb színű lett, ugyanakkor szárazabb és keserűbb is, mint a cseh rokon. A sör népszerűségét jól jelzi, hogy a történelem viharai ellenére a Bitburger 1990-re már több mint 30 országban volt elérhető dobozos, illetve üveges kiszerelésben; 1992-ben a legnépszerűbb csapolt sörré vált Németországban, 2017-re pedig elmondhatták magukról, hogy már öt kontinens, 70 országában elérhető a termékük.

A német márkához képest az amerikai Deschutes Brewery igen fiatal vállalkozás: 1988-ban alapították az örökzöld Oregon államban. Az USA lüktető craft sör életében kitűnni a remek kisüzemi sörfőzdék közül komoly teljesítményt igényel. A Deschutes receptje erre egyszerű: hagyományos tételeket készítenek, amelyeket igyekeznek a helyi jellegzetességekkel felruházni.

Az amerikai főzde és a német gyártó kapcsolata 2019-re nyúlik vissza, amikor a Deschutes képviselői Németországba látogattak, miután megnyerték a Bitburger Challenge-et. A vendégeskedés olyan jól sikerült, hogy csakhamar eldőlt: kollab sört fognak készíteni!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

Nagyot csavartak a német kellerbieren!

Már csak azt kellett eldönteni, milyet! Egy olyan sörtípusra volt szükség, amely egyszerre illeszkedik a német sörfőzői hagyományokhoz, és jól áll egy olyan világmárka portfóliójában, mint a Bitburger, ugyanakkor tud megdöbbentő és újhullámos lenni – ahogy egy oregoni craft sörhöz illik.

Így jött a képbe a zwickl, amelyet kellerbierként is ismer a sörtörténet. Nevét onnan kapta, hogy – mint minden láger sört a mesterséges hűtés feltalálása előtt – pincében (keller) vagy barlangban tartották és egyenesen onnan csapolták. Zwickl-nek pedig az ászokhordón található csap után szokták nevezni a típust.

A stílusnak számos változata van, ezekben közös, hogy szüretlen és pasztörizálatlan sörökről beszélünk, amelyekben gyakran megjelenik az élesztő karaktere is. A zwickl határozott testű, selymes kortyérzetű és sok esetben kevésbé szánsavas, mint más láger sörök.

Nos, ezek a tulajdonságok jól jellemzik a Bitburger/Deschutes Dry Hop’d Zwickel-t, ám ebben az egyszeri főzetben még a gyümölcsös, malátás jegyeket a hidegkomlózásnak köszönhetően citrusokra, friss szőlőre és friss gyógynövényekre emlékeztető, intenzív komlóaromák egészítik ki.

A koncepció egyik varázsa épp abban rejlik, hogy kóstoláskor igen könnyen átlátható: a malátás, olajos lágersör a német, míg a hamisítatlan Citra és Mosaic komlós vibrálás az amerikai oldala a Dry Hop’d Zwickelnek. Egyszerre pikáns és klasszikus főzet, kóstold meg te is, amíg van belőle! Keresd a Liquid Goldnál, április 4-től pedig már kapható a Spar és InterSpar áruházakban is!

(x)