Fotó: Whisky Show Budapest Facebook
Annak ellenére, hogy a whisky nagyjából csak a malátázásig hasonlít a sörre – addig viszont nagyon –, megnéztem milyen a már kilencedszer megtartott Whisky Show. A helyzet az, hogy egy hatalmas buli, ahol tényleg megismerheted a legfontosabb malátaszeszeket! Találtam is néhány felejthetetlent.
A Whisky Show-t először 2010-ben rendezték meg. Nem nehéz rájönni, hogy a dolog mögött a WhiskyNet, a legnagyobb magyar whiskyáruház áll. A sétáló kóstoló szerintem a legjobb műfaj egy italtípussal való ismerkedésre, hiszen kötetlenül lehet csavarogni a standok között, közben pedig beszélgetni a kiállítókkal és a velünk lévő cimborákkal egyaránt.
A rendezvényen idén több mint 500-féle whiskyt, rumot, gint, stb. lehetett megkóstolni, volt whiskykoktél verseny, meg jópár mesterkurzus is, ahol a vájtfülűek tobzódhattak, vagy épp a hozzám hasonló amatőr műkedvelők szerezhettek új ismereteket. Ki is néztem a vasárnap délutáni „Bevezetés a whisky világába” címűt, ahol gondolom általánosabb információk hangzottak el az italtípusokról. Úgy fest azonban, hogy másoknak is az alapvető ismeretekre fájt a foga, így már sajnos nem fértem be az előadásra. Választottam helyette hát egy kissé semmitmondó nevezetűt: „Whiskies which speak for themselves, they are practically singing!”. De egy kicsit sem bántam meg! :)
A szeánsz rém családias volt, összesen mindössze négyen vettünk részt rajta, és ebben már benne van Elisabeth J. Andersen, az előadó, aki az Atom Brands munkatársa, egy olyan cégé, amely a világ legjobb szeszeit kutatja fel, és kegyetlenül menő formában juttatja el a fogyasztókhoz. Fő profiljuk a rum és a gin mellett a whisky, utóbbiakat a That Boutique-y Whisky Company égisze alatt dobják piacra. Mindenhol a világon vannak partnereik, általában kis lepárlók, amelyek egytől-egyig a tökéletességre törekszenek. Nincsen kompromisszum, és ez látszik a Boutique-y Whisky Company italainak árán is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Már rögtön az első tétel levett a lábamról. Az Aberlour lepárló a Speyside whiskyrégió központjában található, ahol a nagyon könnyedtől a brutális tételekig egyaránt készülnek italok. A The Mash Tun Whisky Bar jópofa ábrázolása a címkén már arra engedett következtetni, hogy egy „csajosabb” whiskyvel kezdünk, és valóban. Ilyen fokú gyümölcsösséget szerintem még nem éreztem whiskyben, pláne nem 23 évesben. Illatában az alma és a mezei virágok dominálnak, az 51% alkohol szinte elbújik, Elisabeth szerint ez egy „breakfast whisky”. És ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele?
Az ötös kósotlósor tartogatott még meglepetéseket, és bár talán nem a legelegánsabb tétel volt a harmadiknak kínált Aerolite Lyndsay, de nekem az tetszett leginkább. Ez a single malt Islay szigetén készül, 10 éves és az Atom Brands nem árulja el, melyik lepárlóban főzték. 70% bourbon hordó, 25% sherry, a maradék 5% szintén rejtély. Na, ez már a füstösebb kategóriába tartozik, de azok között is a szofisztikált, leginkább a sóssága tetszett meg, mellette pedig a finoman jelenlévő gyógynövények és citrusok. Csodás!
Az előadás után még várt három teremnyi égetett szesz, szóval próbáltam óvatosan válogatni a tengernyi lehetőség között, és a témában kevésbé jártas fogyasztóként nem bírtam eljönni anélkül, hogy megkóstoljam néhány magyar whiskykészítő portákáját is, pláne, hogy Szőke Lajos, a Gemenc Whisky alapítója igen határozottan invitált a pultjukhoz. A főzde a Bátaszék melletti Pörbölyön működik, magyar gabonával dolgoznak, kukoricát, rozst és árpát használnak, zempléni tölgy hordóban és akácban is érlelik az italaikat. Nagy kísérletezők hírében állnak, és valóban, különleges volt kóstolni a tölgy után az akáchordós érlelést kapott italt. Nagyon izgalmas akácmézes, akácvirágos jegyeket lehet megfigyelni benne, bár érzésem szerint el kell telnie még pár évnek ahhoz, hogy igazán komplexnek lehessen mondani.
És ha már a magyar vonalon voltam, rámentem az Agárdi Pálinkafőzde whiskyjére is, amely várakozáson felül kifinomultnak bizonyult, bár a hozzáértők szerintem erre is azt mondják, hogy idő kell még neki. Mi másban érlelné a whiskyt a magyar, mint tokaji hordóban – itt is az a helyzet. Vannak is benne jópofa, mazsolás illatok, picit édesnek tűnik, pedig egészen könnyű, csak 43%.
Lehet, hogy lesz, akinek hiányozni fog a bourbon vagy valami japán cucc a sorból, de még mindig kettesével szedném az Advilt, ha mindent megkóstoltam volna, ami érdekelt a rendezvényen. A végére a nagyon népszerű anCnoc üzem Peatheartját hagytam, ami egy meglehetősen tőzeges whisky, a Skót-felföld keleti feléről. Az anCnocra amúgy nem jellemző, hogy különösebben füstös italokat készítenének, épp a whiskyjeik könnyedsége miatt népszerűek, ám ez egy combosabb darab, de közben tud roppant elegánsan száraz, már-már érett barackra emlékeztetően gyümölcsös, közben pedig dohányos, füstös is lenni. Szuperjó, összetett ízvilágú ital, nem is lett volna értelme másokat próbálgatni utána. Elmentem inkább haza, de a tőzeges íztől még órákig nem tudtam szabadulni – nem mintha zavart volna. Ja, és közben még megtudtam, hogy áprilisban ugyancsak ez a csapat Bar Showt szervez, szintén a Corinthiában. Majd próbálom akkor újra felvenni a fonalat…
